Üdvözöljük honlapunkon! - Herzlich Willkommen auf unserer Website!

Ám úgy is feltehetném a kérdést, hogy hol ne legyen a II. sz. Budakeszi Egészségügyi Központ? Egy korábbi cikkemben már tulajdonképpen letettem a szavazatomat, ahol azt is jeleztem, hogy Budakeszi Önkormányzata nagyon nehéz döntés előtt áll, mely előtt ki szeretné kérni a lakosság véleményét.  http://amikisvarosunk.hu/cikk/az-egeszsegugyi-kozpont-uj-epulete
A II. sz. Budakeszi Egészségügyi Központ épületének, az új szakrendelők felépítésének a helyszínéről kell dönteni, melyhez a mai, június 22-én, 17 óra 30 perckor megtartandó Lakossági Fórumon elhangzott vélemények, észrevételek is sokat segíthetnek a döntéshozóknak. Egy biztos szűkre szabott az idő és záros határidőn belül dönteni kell a helyszínről, hisz a 20 budakeszi szakrendelés állami támogatása a tét. A pályázati támogatás felhasználásának és ezzel együtt az új intézmény felépítésének határideje van, magyarán ketyeg az óra, hamarosan ki kell írni a közbeszerzési pályázatot. Óriási a tét, hisz ebben a felépülő intézményben és a tavaly előtt felújított intézményben elinduló szakrendelések kimagasló egészségügyi szolgálatot fognak nyújtani városunknak. 
 

Az elmúlt hónapok eseményei, a belföldi turizmus ugrásszerű fejlődését ígérik, és ez a fejlődési folyamat alighanem megállíthatatlan lesz. Mivel Budakeszi és a szomszédos Nagykovácsi erdősültségi adatai messze kiemelkednek a Budapestet átölelő agglomerációból (országosan is az elsők között vannak), az erdőkben ugyancsak gazdag budakörnyéki térség többi településeivel együtt nagy nyertesei lehetnek ennek a folyamatnak, az elkövetkező években.

Hol legyen Budakeszin az egészségügyi központ új épülete? Ha az egykori tüdőgondozót lebontják, a benne rejlő lehetőségek, a közösségi tér lelke semmisül meg

Mivel a közelmúltban a budakeszi közösségi médiában számos alkalommal kérdések fogalmazódtak meg arról, hogy mikor indul el a már régóta húzódó beruházás, megkerestük a cég sajtóosztályát. Tőzsér Judit, vállalati kommunikációs cégvezetőtől az alábbi tájékozatást kaptuk.

 

Budakeszi alighanem legszebb, természeti értékekben és még feltáratlan régészeti lelőhelyekben leggazdagabb területének változtatási tilalma május 9-én lejár! Mi lesz ezután? Vetődik fel a kérdés, különösen annak a sok, máig homályos és megválaszolatlan történésnek az ismeretében, mely az elmúlt harminc- és mindenekelőtt a legutóbbi másfél évet jellemezte e témában.

Internetes bolyongásaink közepette találtunk rá erre a megrendítően szép filmösszeállításra, melyet egy 48 másodperces, páratlanul értékes filmdokumentum alapján készített David G.

Ebben az összeállításban láthatják de Ponte Józsefnek, Budakeszi legendás udvari fényképészének azokat a fotóit, melyek az 1931-es Passiójáték alkalmából készült, kis példányszámban megjelentetett albumban szerepeltek 

Ezekben a nehéz időkben most ők a legveszélyezetetebbek!

 

 

2019.év decemberében jelenettük meg "A CBA ilyen üzletet működtet Budakeszi Fő utcájában a 21. században. Ugye hihetetlen?" című cikkünket, mely jelentős érdeklődést keltett olvasóink körében.

Természeti-, történelmi-, szakrális, régészeti értékeinek védelme, az érintett terület vadállománya haladási irányának, szabad mozgásának akadályoztatása. 

Egyik honlap olvasónktól, nagy állat- és Álomvölgy rajongótól kaptuk ezt a selfie bot segítségével  készült fotót, melyet néhány héttel ezelőtt exponált az Álomvölgy hátsó végében, a kerítés mentén. Tanulságos fotó. 

A Budaörsön, december 13-án megtartott agglomerációs közlekedési konferencián Budakeszi polgármester asszonya, dr. Győri Ottilia és Törökbálint polgármestere, Elek Sándor Is megemlítette felszólalásában, hogy lennének megfelelő területek mindkét településen a dél budai szuperkórház megépítésére, de Páty is szóba került ennek kapcsán.

 

Pest Megye Közgyűlése szabadidő kategóriában a 2019. év legeredményesebb szervezetének a Keszi Íjászok Csapatát jelölte. December 11-én Szabó István, 

Oldalak