Honlapunk július 12 – én megjelentetett egy cikket „6500 éves a legidősebb budakeszi polgár. Ásatás visszhang nélkül” címmel, mely a 2006. évi szőlőskerti ásatás eddig ismeretlen körülményeivel és eredményeivel ismertette meg olvasóinkat. Ez a cikk indította el bennünk azt az elhatározást, hogy javaslattal élnénk Budakeszi város vezetői felé, hogy azok az ásatás során előkerült felbecsülhetetlen értékű, kiállításra alkalmas tárgyak, melyek a feltárás után a törvények értelmében a magyar állam tulajdonát képezik, és a szentendrei székhelyű Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága őrzi őket, egy állandó kiállítás formájában ismét kerüljenek vissza Budakeszire! (tovább…)
Honlapunk július 12-én megjelentetett egy cikket „6500 éves a legidősebb budakeszi polgár. Ásatás visszhang nélkül” címmel, mely a 2006. évi szőlőskerti ásatás eddig ismeretlen körülményeivel és eredményeivel ismertette meg olvasóinkat. Ez a cikk indította el bennünk azt az elhatározást, hogy javaslattal élnénk Budakeszi város vezetői felé, hogy azok az ásatás során előkerült felbecsülhetetlen értékű, kiállításra alkalmas tárgyak, melyek a feltárás után a törvények értelmében a magyar állam tulajdonát képezik, és a szentendrei székhelyű Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága őrzi őket, egy állandó kiállítás formájában ismét kerüljenek vissza Budakeszire!
betartásával ad át ilyen értékes régészeti leleteket megőrzésre és hosszú távú, állandó kiállítás céljára. Egy, a PMMI-vel folytatott sikeres tárgyalást az is erősíthetné, hogy városunkban él a PMMI egykori igazgató helyettese dr.Darkó Jenő címzetes múzeum igazgató, továbbá az, hogy a PMMI jelenlegi igazgató helyettese az a Czene András régész, aki a 2006-os ásatást vezette. Tőle kaptuk meg a már korábban bemutatott, és Budakeszin többségében még nem ismert fotókat.





