A 2020-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus fellendítheti a budakeszi (makkosmáriai) zarándok turizmust is. (+VIDEÓ)

A fülöpszigeti Cebu városában megrendezett 51. Eucharisztikus Világkongresszus zárónapján Ferenc pápa Budapestet hirdette ki a következő, 2020-as kongresszus helyszínéül.  
 
A katolikus egyház tanítása szerint az oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust négyévente rendezik meg, legfőképpen szentmisékkel, közös imádsággal, körmenetekkel, előadásokkal, sok százezer hívővel és zarándokkal.
 
1938. májusában a 34. kongresszusnak is Budapest adott helyet, ahol a zárónapon a Hősök terén, fél millió hívő volt jelen. Az itt látható felvétel az akkori világkongresszus idején megtartott dunai, hajós körmenetről készült. 
 

 

A 2020-as budapesti kongresszusra nagyszámú zarándok várható, de már az eseményt megelőző előkészületek éveiben is megjósolható, hogy jelentősen fog növekeni a bel- és külföldi zarándokok száma hazánkban. Mindezek ismeretében valószínűsíthető, hogy a makkosmáriai kegyhely is fontos célpont lesz, ami remélhetően ismét sokat látogatott zarándokhellyé fogja emelni Budakeszit!
Erre pedig már most el kell kezdeni a felkészülést városunknak!
 

Fotóforrás: Wikipédia 

 

 

 

 

 

Megosztás/Mentés Megosztás

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Jelölje be az alábbi jelölőnégyzetet. Ez az automatizált spamek kiszűrésére szolgál.