Áfonyás levendulás joghurt a nyár különlegessége

Először elképzelni sem tudtam, hogy milyen lehet egy gyümölcs és egy gyógynövény íz kompozíciója.  Szeretem az áfonyát, nyáron az egyik legegészségesebb gyümölcsünk. Az áfonya gyümölcssavakat, cukrot, pektint és számos vitamint tartalmaz. Kiemelkedően magas a C-vitamin és kálium tartalma, továbbá megtalálható benne kalcium, vas, magnézium, mangán, cink, kén, foszfor. A-vitamin tartalma révén a farkasvakság gyógyítására szolgáló gyógyszer alapanyaga. 
 
Szeretem levendulát süteménybe és teaösszetevőként is. A kertünkben van egy-két kisebb méretű bokor, hálás növény megköszöni a gondoskodást. Mindenévben leszedem virágait és megszárítom.
 
Hozzávalók:
 
2dl joghurt (én készítettem igazi házi tejből) 
Áfonya, ízlés szerint (tegyünk el télire is)
2-3 szál levendulavirág a kertünkből összemorzsolva (többet ne tegyél bele, mert keserű lesz) 
Méz vagy cukor, ízlés szerint 
 
A nagyobb áfonyaszemeket kettévágjuk, a levendulavirágokat lemorzsoljuk, majd az összes hozzávalót óvatosan összekeverjük.  Ez után hűtőszekrénybe tesszük pár órára, hogy az ízek összeérjenek. 
Megkóstolni úgy igazán nem volt lehetőségem, mikor kivettem a hűtőszekrényből lányaim egyből elfogyasztották. Nekem csak az utolsó kanálnyi maradt…
 
 
 
 
 
Megosztás/Mentés Megosztás