Budakeszi idősek. Most jobban kell óvnunk őket

Ezekben a nehéz időkben most ők a legveszélyezetetebbek!

Ezzel a kedves, idős házaspárral gyakran találkozhatunk évek óta, szokásos sétáik alkalmával a Barackos utcáin.

Ezt a felvétel még az elmúlt hét keddjén készült róluk a József Attila-Márity László utca sarkán, amint éppen társasházuk kis kertjét gondozzák. Az elkövetkező tavaszi hetekben, hónapokban nemigen láthatjuk majd őket. Embert próbáló, cudar idők jönnek. Ezúttal elmarad az önfeledt, tavaszi megújulás, de remélhetjük, hogy a nyár visszahozza elrabolt szabadságunkat, és e kedves, idős házaspár is folytathatja majd mindennapi sétáit a Barackosban.

 

A BUDAKESZI ÖNKORMÁNYZAT VÉSZHELYZETTEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓI.  RÉSZLETEK  DR. GYŐRI OTTILIA POLGÁRMESTER ASSZONY, IDŐSEK VÉDELMÉVEL ÉS ELLÁTÁSÁVAL KAPCSOLATOS TÁJÉKOZTATÓJÁBÓL:

A 65 év felettiek a legveszélyeztetettebb korosztály, számukra javasoljuk. hogy egyáltalán ne hagyják el otthonaikat! A bevásárlást, gyógyszerek beszerzését lehetőleg családjuk, ismerőseik segítségével oldják meg, de javaoljuk az online bevásárlást is házhozszállítással, szükség esetén szintén rokonaik segítségét kérve a megrendelésben (pl. bevasarla.tesco.hu, online.prima.hu, spar.hu/onlineshop).

Akinek nincs kihez fordulnia, kérje a Budakeszi Önkormányzat segítségét a beszerzésben, az igazgatas@budakeszi.hu e-mail címen és a 06-20.224-5938, ill. a 06-30-951-3368 telefonszámokon. Az önkormányzat a szükségleti cikkek alkalmankénti beszerzését vállalja, a vételár megtérítése mellett.. Rászorultsági alapon egyedi elbírálás kérhető.

Az Idősek Otthona (Generációk Háza) bezár, nem fogad sem klubtagokat, sem látogatókat. Az élelmiszeradomány osztás átmenetileg szünetel, de szociális segítséget nyújtanak a rászorulóknak

ÖNKÉNTES SEGíTŐK JELENTKEZÉSÉT VÁRJA AZ ÖNKORMÁNYZAT a budakeszisegit@budakeszi.hu, ill. a bede.bakacs@budakeszi.hu e-mail címre, valamint a 06-30-951-3368 telefonszámra. Felajánlásokat, személyes segítséget  szívesen veszünk és köszönettel fogadunk.

Bármilyen felmerülő kérdés esetén a Polgármesteri esetén kérem a polgármesteri hivatal ügyeleti telefonszámát hívják: +36-23-535-710.  Mukatársunk igyekszik segíteni, vagy kérdésüket  rögzíteni és megpróbál megodást találni. Non-stop budakeszi segélyhívó szám: +36-20-626-2092

Megosztás/Mentés Megosztás