Budakeszi a MESEFŐVÁROS. (2.) Makhult Gabriella grafikus, meseillusztrátor különös világa

Csendes, halkszavú, visszahúzódó személyiségével a 2007. évi gyermeknapon ismerkedtem meg a 16 budakeszi meseillusztrátor kiállításának szervezése idején. Akkor várta első gyermeke születését. Azóta 6 év telt el. Makhult Gabriella ma már két kisgyermek édesanyja. Az elmúlt  évekről, terveiről beszélgettem vele.

 

 
    
   Mióta él Budakeszin?
 
2004 – ben jöttem ide, a párom, Kerényi Róbert népzenész pedig már 18 éve. Nagyon szeretünk itt élni Makkosmárián. Ez egy nagyon jó hely. A környékünk speciális gyűjtőhelye az érdekes embereknek mindenféle vonalon. Világutazó, zenészek, művészek, életművészek…… Sokat vagyunk együtt.
 
    Mikor fejezte be művészeti tanulmányait?
 
Képgrafikai szakra jártam a Képzőművészeti Egyetemen. Rézkarcból diplomáztam 2005 – ben. Eleinte nem tudtam, hogy mihez fogjak. Hívtak ide – oda. Csináltam dekorációkat, bábszinházat, vásári komédiás performance – okat Boka Gábor barátommal és volt néhány kiállításom is. Közben próbálkoztam a diplomámnak megfelelően rézkarcokat készíteni, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez az otthoni körülményeink között megoldhatatlan, így aztán elkezdtem linózni és tusrajzolni.
 
     Ebben a nehéz gazdasági helyzetben a könyvillusztráció mennyire biztos munka?
 
Ha van könyvillusztrátori munka, akkor jó. De ebből nem lehet megélni, ezért (is) csinálok sokféle dolgot.
 
     Gondolom nincsenek folyamatos illusztrátori megbízásai?
 
Nincsenek. Évente egy – egy könyv talál meg. Remélem a jövőben is lesz legalább ennyi. Ezek egy kivételével mesekönyvek voltak. Most kevés a munkám. Tavaly karácsony előtt volt egy kiállításom a Klebesberg Művelődési Központban. A tavaly előtt megjelent „Karácsonyi Vándorok” (Lackfi János) linómetszeteit mutattam ott be.
  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
       2011 őszén Budakeszin is volt egy szokványosnak nem nevezhető kiállítása az EFMK – ban?
 
Ezeket a rajzokat kislányommal együtt készítettem. Ő diktálta nekem, hogy mit szeretne látni, milyen események izgatják a képzeletét, sőt, néha ő is velem együtt rajzolt. Harmóniában, igazi alkotói közösségben, szabad - , spontán légkörben születtek ezek az alkotások. Persze nem mindegyik sikerült jól, de amelyekben láttam az értékeket, azokat kiállítottuk.
 
 
 
 
 
 
 
 
       Ezek a képek megmaradtak a kiállítás szintjén?
 
Ezek az un. „egyéb” alkotásaim, melyekkel nem lehet továbblépni. Bár, ki tudja?  Előbb – utóbb ezek a rajzok is megtalálhatják a helyüket.
 
      Hogy képzeli el a jövőjét ebben a gazdasági környezetben, mely a kultúrának sem kedvez?
 
Szeretnék egy kicsit a képzőművészet irányába visszamozdulni, egy kicsit távolabb a gyerekek világától. Festményeket, grafikákat készíteni, kiállítani több helyen, és eladni őket. Néha ugyan jönnek emberek, akik az interneten megtalálnak és vásárolnak tőlem, de ez kevés. Örülnék, ha ez gyakrabban lenne.
 
     Nagy gyermekáldás, mintegy 20 meseillusztrátor, óriásbábosok, kitűnő hagyományőrző muzsikusok, négy játszóházas csapat, meseírók, mesekönyvkiadók, gyermekkönyvesbolt, játék manufaktura, művészeti iskola, focisuli, magas színtű néptánc oktatás, országos bajnokokat nevelő síszakosztály, tizenévesek alkotta extrém biciklis pálya, stb. stb. Ez a páratlan felsorolás jellemzi a mai Budakeszit. Mi erről a véleménye?
 
Én, mint alkotó csatlakozom ehhez a sorhoz, de tenni csak akkor tudok valamit, ha megkeresnek. Szeretem ezt a helyet, az embereket, szívesen dolgozok az itteni közösségnek. A múlt évben a Betűtészta Mesekönyvboltban vezettem foglalkozásokat és készítettem számukra dekorációkat és együtt dolgozom az INNÉT Alkotói Közösséggel is, ugyancsak Budakeszin. Szerencsére  mostanában gyakoriak az ilyen felkérések.
 
 
Fotók: Leel - Őssy Enikő
          Horváth Jenő
 
MÉG TÖBB KÉP NAGYOBB MÉRETBEN, A GALÉRIÁBAN
 

Kapcsolódó cikk: Új rovatot indítunk. " Budakeszi a Mesefőváros, a kiválasztott hely"

A Lackfi-illusztrációk ezen a címen érhetők el: http://makhultgabi.blogspot.hu
Kerényi Robi zenekara:    szigonyzene.blogspot.com
Bab társulat, Zugmann Zoltán: www.babtarsulat.hu
Ábrahám Judit, indiai táncok: http://www.abrahamjudit.com/
 
 
 
Megosztás/Mentés Megosztás