Budakeszi természetfotósok (5.) Subicz Réka Natasa

Rovatunk mostani része két okból is rendhagyó. Egyfelől az eddig bemutatott 3 kép helyett a jövőben 6 képet fognak látni a nálunk bemutatkozó fotósoktól, kiknek újabb és újabb alkotásaival bizonyára több alkalommal is találkozni fognak majd honlapunkon. Másfelől pedig Réka a maga 16 és fél évével az eddigi  legfiatalabb fotós  rovatunkban. Mostani megjelenését az tette aktuálissá, hogy ő lett a nyertese az amikisvarosunk.hu "Budakeszi természeti csodái" digitális fotó versenyének. Már ezek a bemutatkozó képek is egy reményteljes tehetség jelenkezését illusztrálják.

"1995-ben születtem Budapesten. 
Budakeszin élek és a Nagy-Sándor József Gimnázium tanulója vagyok. Gyerekként hobbiból kezdtem el fotózni, sokan dicsérték a képeimet és ösztönöztek arra, hogy pályázatokra nevezzek és komolyabban is foglalkozzak a fotózással. Elsősorban természetfotókat készítek, eddig Budakeszin és környékén, de nagyon szeretnék utazni is és különleges tájakra is eljutni. Még nincs kedvenc témám, az élővilág minden szintjén találok számomra érdekes, izgalmas területet. Jelenleg egy kis „alapgéppel” Fuji Finepix S5800-as digitális fényképezőgéppel dolgozom. Legszívesebben a növény- és makrofelvételek irányába szeretnék mozdulni, de ehhez komolyan bővíteni kell majd a felszerelésemet.
 
Eddig két pályázatra neveztem és két pályázatot nyertem meg, mindkettőt Budakeszin. Az első amire neveztem 12 éves koromban, az a Budakeszi Kultúra Alapítvány "Lakóhelyünk értékei” című pályázata volt. Ezt első helyezéssel zártam ifjúsági kategóriában. Ekkor a nyereményemet kiegészítve kaptam a mostani fényképezőgépemet, azóta is ezzel dolgozom. Második   nevezésem 2012 május végén a „Budakeszi természeti csodái“ digitális természetfotó pályázat volt. Szintén első helyezéssel zártam. Ezúton a nyereményemet egy újabb, jobb fényképezőgépbe fektetném be, remélem hamarosan még szebb és jobb képeket készíthetek, és nevezhetek, nevezek több pályázatra is. "
 
Vízcseppek: Egy nyári reggelen készült a kép 2009-ben. Egyik kedvencem a sajátjaim közül.
Az éltető víz : Meleg nyári napon készült 2010- ben. Húgom medencézett éppen, nagy fröcskölés közben jutott bőven víz a levelekre is. Később észrevettem, hogy egy hangya  ment oda. Egy ideig azt az egyet fényképeztem, aztán sorra jött a többi is és végül egyre többen ittak a kis vízcseppből.
Naplemente: 2011 augusztusában készült, Agárdon a Velencei-tó partján. Nagyon meleg nap volt, gyönyörű naplementével, melyet így sikerült megörökítenem.
Vitorlás: Előző képemhez hasonlóan 2011 augusztusában készült, Agárdon a Velencei-tó partján. A tavon többen is vitorláztak, szerencsére az egyik pontosan előttem haladt el, ezt a látványt nyújtva.
Lepke: 2012 tavaszán készült Budakeszin, a mamutfenyőknél, a Gyermeknapon. A "Budakeszi természeti csodái" digitális természetfotó pályázatra készítettem ezt a képet.
A mamutfenyő alatt: Ugyancsak 2012 tavaszán készült Budakeszin, a mamutfenyőknél,a Gyermeknapon.  A "Budakeszi természeti csodái "digitális természetfotó pályázatra készítettem ezt a képet is. A mamutfenyő alulról fotózva. Ezzel a képpel nyertem meg a pályázatot.

Subicz Réka Natasa

 

 

Megosztás/Mentés Megosztás