Budakeszi több ezer évig használt szent helye volt a kereszténység előtt az Álomvölgy

Mára szinte teljesen feledésbe merült, hogy az itt élő lakosok, közösségek, az őskortól a középkorig a kereszténység megerősödéséig tartó időszakban milyen helyeket használtak szent vagy szakrális térként és hogyan tették ezt. Ez az írás ezt a kérdéskört boncolgatja.
Eleink szakrális tereiről általában

Épített templomok még nem voltak. Istent nem is zárták házak falai közé. A természetben keresték a kultikus helynek alkalmas teret. Erre leginkább a falu végén sokszor két patak összefolyásánál képződött félsziget, -ahol ilyen nem volt,- ott egy patak által kanyarulattal körbevett terület, vagy forrás körüli liget vagy domb volt jellemző. E helyeket manapság sokfelé jól termő gyümölcsösök árulják el. 
A szent tér a temető és az áldozótér is egyben, a környék legszebb helyén volt, hiszen itt érezték Istenhez legközelebb magukat az emberek. Ezekben, a szent ligetekben eredeti nevén tanorok-ban, idős fák közelében, vagy forrás mellett voltak az áldozó és oltárkövek, melyek funkciójukat tekintve az első természetes templomoknak tekinthetők. A temetkezés és a tor is itt zajlott, itt tanácskoztak, ahogy azt a tan-orok név sok helyen még ma is őrzi. A profán és a szakrális tér közötti különbséget kerítéssel jelezték. A kerítések eleinte földsáncok és vizesárkok, majd épített kerítések voltak. A tanorok köré húzott árok a tan-árok, a földsáncok, földhalmok neve: nyék   volt, a szent tereket kerítés gyanánt kör alakú földsánc szegélyezte, a kör-nyék szavunk innen ered.

A szakrális terek használatának vége:
Szent László   törvényben megtiltotta a kövek, fák és források közelében tartott szakrális tevékenységet, áldozást. Sok helyütt a kisebb kőoltárokat rendelete szerint elásták, rájuk kápolnát emeltek, ezt is törvénykezés szabályozta. I. András a kőbálványok elpusztítását rendeli el.   A nagyobb áldozóköveket átnevezték, átkeresztelték keresztény nevűre (Mária kő, Szent László lábnyoma, stb.) vagy más esetben ezek a szent kövek negatív nevet kaptak, mint Ördögtorony, Ördögoltár, Boszorkánykő Pogányvár, Szamárkő, Szégyenkő stb., hogy elriasszák az embereket az egykori pozitív: Istenmezeje, Áldókút, Boldogkő stb. nevü helyek használatától. A temetkezést megtiltották a tanorokban és csak az öngyilkosokat vagy nem átkeresztelkedett pogányokat szégyenből temették még egy ideig oda.
 Az új temetkezési helyeket az új templomok mellett jelölték ki. Sokszor az új templomot pont az eredeti szent helyre építették, így megmaradt a régi szakrális hely is, így a kereszténység sok helyen továbbvitte sőt, átörökítette eredeti szent helyeinket, melyeken ma csodás gyógyforrások, szent kutak, Mária jelenéses templomok, zarándokhelyek vannak. A maradék, feledésbe merült és vagy boszorkányról, ördögről elnevezett területek nevei árulkodnak helyükről vagy a bennük még most is álló megrongálódott sziklák, kaptárkövek illetve az alföldön csak néhány kör alakú földsánc jelzi helyüket.
„Ezen helyek, mint örökre emlékezetes áldozóhelyek, szentek és áldozatosak voltak még a kereszténység korában is, úgyhogy Árpád-házi királyaink azáltal vetettek véget az áldozatoknak, hogy azt magukhoz váltották, vagy éppen ott monostort alapítottak”.  -írja Ipolyi Arnold püspök.

Budakeszi szent helye
Budakeszi ősi szertartási, áldozó, tor-tartó és temetkezési helyét is patak kanyarulatánál, áldozó vagy oltárkövek, kaptárkövek közelében kell hát keresnünk.

Az egykor (70 éve még) híres Budakeszi Kaptárkő az egyik régi nevén Rustenberg lábánál (jelentése halál utáni nyugalom hegye) a mai hasonlóan találó elnevezésű Álomvölgyben áll. A kaptárkövön 1930-ban több, mint 3 tucat üreget, köztük 11 ép fülkét lehetett láni  , míg a kommunizmus idején 1958-ban, -az addig viszonylag jó állapotban megmaradt- Budakeszi kaptárkő egy része, -a Pilisben számos szakrális hely és a Bükkben is néhány kaptárkő- hirtelen drasztikus bányászat áldozatává vált. Majd a maradék fülke lőtérhasználat miatt sérült.

A Budakeszi kaptárkőfal közelében 250 méterre áll a három sziklatorony, melyeken szintén –fülkék voltak, pont a patak kanyarulatában, ahová szokás szerint temetkeztek   egykor. A pogány időkben víz közelébe temették a halottakat.  

A temetkezési és áldozóhely folyamatos mivoltát bizonyítja a kaptárkővel szemben az út másik oldalán lévő Budakeszi bronzkori urnatemető helye is.  

Vagyis Budakeszi többezer évig használt egyik szent helye, tanorok-ja a kaptárkövek közötti, patakkal körbefolyt ligetes téren lehetett.

Mik folytak hát ezen ősi szent helyeken? 
„A magyar ősvallás kettős szerkezetű (az eurázsiai népek és az egész világ ősképzete is hasonló). 
Alapmotívumait a népmeséink, regéink alapján lehet némileg rekonstruálni. 

1.   A hős-ős kultusz, aki a vadász is, őskori egyik szakrális alapmotívum. A Hadak Ura (Hadúr) és a kardkultusz ebből következik. 
A világhegy, világfa, a világ forgástengelye, mely az eget köti össze a földdel.
A megistenült ősök égi élete az égitest kultuszban jelenik meg.

2.  Ősvallásunk másik alapmotívuma az Ősanya (Babba-Boldogasszony, Bába, Termékenység Istennő kultusza) 
A barlangok a halottkultusznak és, mint egy másik világban a halott újjászületésének és a beavatásnak a színterei. A léleklyukon keresztüli feltámadás szimbóluma a barlang, amely a születés, anyaság, termékenység színtere: anyabarlang.
Az ősanya és a csillagmítosz összeolvad. (pl. Csíksomlyó, Csodaszarvas monda…)
A fény és a sötét harcából a fény kiteljesedése még egy ősvallási alapmotívum.
Az egész ősi világképet áthatja az Egyistenhit. Az Egynek lényege minden mögött ott van,” olvashatjuk Netye Zoltán Pál könyveiben, írásaiban.
Az őseink hite józan egyistenhit volt.  Bálványokat nem imádtak, A kőbálvány szó szent oltárköveket, áldozóköveket, fülkésköveket vagyis az épített templomok őseit takarja.
Ahol kőbálvány áll, azon hely szent, s ott sem halászni, sem vadászni nem szabad, sőt még inni sem.   írja egy analógia. Szentségtelen dolgot elkövetni, szükségtelenül, vagy tisztátalan állapotban járni, füvet szakítani, gallyat tördelni vagy hozzá tartozó vízből halászni…kárhozattal járó nagy bűn.  A szertartásokat illetően sajnos a megsemmisült írásos emlékek miatt csak analógiákra hagyatkozhatunk, melyek szerencsére akadnak.

„Amint a nagy nemzeti áldozatoknál Árpád maga vitte a fejedelem főpapi szerepét, úgy állottak a törzsfők is nemzetségük áldozatainak élén…Táltossal találkozhatunk a Vata féle pogány áldozat leírásánál is…
A táltosok voltak tehát az ősi hit főpapjai. 
Egy tanorokban szokásos áldozat vagyis ünnepi tor menete röviden így nézett ki ( ez a leírás kb. 150 évvel ezelőtti Mordvin analógia alapján készült. Ez már jócskán „lebutult”mása az eredeti ősvallás-gyakorlásnak, de mégis szemléletes példa. :

„A táltosnak az előkészületeinek megtételére, s annak véghezvitelére 12 segédje volt, mindannyian bizalmi emberek.” 
Az emberek tennivalója az áldozati ital, az áldozati étel megfőzése, az étel és italosztóknak az étel kiosztása, a felügyelőknek, a rend és ünnepi hangulat fenntartása volt.

„Az ünnep elérkeztével megnépesedik a szent fa melléke áldozati étellel és itallal...Utána az ünneplőbe öltözött nép, éspedig jobbra a férfiak, balra a nők, akik szentelnivalót is hoztak, helyezkednek el arccal mindnyájan nyugat felé fordulva.”

A mészárosok elővezetik az áldozati barmot, leölik..az ételkészítők a szent edényekben vizet hozának s azt főzőgunyhóban láncon alácsüngő üstbe önték, alatta kettős szent gyertyával tüzet raknak. Ahányfajta hús, annyi üst.

Ezalatt a táltos pap a szent fa vagy kő tetejéről csendességre, meghajlásra inti a jelenlévőket s imádkozik. Mindenki leborul, kezeiket fölemelik, s egy szívvel kiáltják…”Öregisten, Holdisten könyörülj rajtunk. Napisten, Hadisten, oltalmazz minket! Vadászisten, őrizz meg minket! Nagyasszony, legszentebb istenszülő, könyörögj érettünk!”   

E térdelő imádságot együtt mondják és többízben, míg a táltos az emelvényen foglal helyet s nyugatnak fordulva felemeli kezeit s elmélyedve magában mondja ugyanazt a könyörgést. Majd átveszi a főember kezéből a szent merítőkanalat, kenyeret és sót tesz bele, az üstből kivesz egy darab főtt húst és ezeket az Isten elé ajánlja. Közben a jelenlévők kelet felé fordulva, kezeiket az ég felé emelve szótlanul állnak. Majd a táltos a kanál étel tartalmát a tűznek adja.

Régen maga fejedelem, később a dudások felemelő pajzsra állnak hordóval a kezükben és fölemelik őket. A táltos merít a szent italból, s abból is ad a tűznek. Minden hordóval ezt teszi.
Majd az ételosztók szétosztják a szent kanalakat s a jelenlévők isznak belőle. Megosztják egymás között a szentelt italt, melynek feleslege az ünnepi tor vagyis áldozat végén a családokhoz haza kerül.
Majd imádkoznak a jobb termés reményében s meglocsolják háro felé a földet. 
Majd a táltos a termésért, az esőért, az oltalomért imádkozik.

Ezalatt teljesen megfő az áldozati étel. Melyet szétosztanak. Majd jönnek a hazulról hozott tésztafélék, a tojáslepények, kölestészta, sütemény, melyek hársfaháncs segítségével szent rudakra vannak erősítve tepsistől. 

A táltos az egyházkerületi tojáslepényes serpenyőt veszi, reá süteményt tesz, tiszteletadást követel, majd imádkozik az Anyaistenasszonyhoz…s egy darab süteményt az áldozati tűzbe dob.
A lepények és kalácsok az isteni tiszteleten jelenvoltak közt osztatnak szét. Ezután mindnyájan a földre telepednek és hozzálátnak a levesből, kenyérből, köles-süteményekből álló lakomához és sört és méhsört isznak hozzá.
Az asszonyok, miután ettek a süteményekből, a maradékot hazaviszik búcsúfiául a gyermekeiknek.
Az egyházi elöljárók parancsolatára ünnepi szent éneket énekelnek.
Az áldozati lakoma végeztével az eszközök régi helyükre szállíttatnak.” 

A leírásból látszik, hogy a pogánynak mondott ősi szertartások sok mindenben hasonlítottak a mostani ünnepeinkhez, a torok a mostani disznótorokhoz, az áldozókövek tál alakú mélyedései a mostani szenteltvíztartókhoz, az oltárkövek funkciója a mostani oltárokhoz és az eledelek is az ünnepi eledeleinkhez, hiszen eleiből gyökerezik minden.

Egykori szent tereink és ezek emlékeinek tisztelete pedig manapság etnográfiai és erkölcsi kötelességünk is egyben, mert: 

„Az a nemzet, amelyik emlékeit veszni hagyja, az a saját síremlékét készíti s vesztesége az egész emberiségnek.” – mondta Ipolyi Arnold nagyváradi püspök, történész, régész, folklorista.

Szerkesztette: Gábor Emese

Hivatkozások:
  Netye Zoltán Pál: ”Jaj, de lelkem nem tud felrepülni…” Pogánynak mondott kultuszhelyek Európában
  Kállay Ferencz: A pogány magyarok vallása
 I. András:  falsos deos abrogare et simulacra demoliri 
  Ipolyi Arnold: Magyar mythologia
  Kolacskovszky Lajos: A budakeszi kaptárkő 1930 Túristák lapja
  Kandra Kabos: A pogány magyarok vallása
  László Gyula 1944
  Örökségvédelmi hatástanulmány Budakeszi 2015
  Netye Zoltán Pál  Gondolatok az ősvallás körül…
  Ipolyi Arnold: Magyar mythologia
  Hunfalvy: Volgul nép 95
  írja tudós Munkácsi Bernát egy vogul analógia kapcsán
  Kandra Kabos: magyar mitológia
  Vata-féle pogány áldozat leírásából Kandra Kabos
  az ősmagyar vallás áldozati szokását Kandra Kabos, Melnikow és Barna Ferdinánd közvetítésével a mordvaiak pogány istenei és ünnepi szokásai Bp. 1970 és Ősvallásunk kisebb isteni lényei és áldozati szertartásai Bp 1881 akadémiai értekezések alapján írja le.
 

Megosztás/Mentés Megosztás