A Budakeszi Városháza legyen a kiállítója és őrzője a 6500 éves leleteknek!

Honlapunk július 12-én megjelentetett egy cikket „6500 éves a legidősebb budakeszi polgár. Ásatás visszhang nélkül” címmel, mely a 2006. évi szőlőskerti ásatás eddig ismeretlen körülményeivel és eredményeivel ismertette meg olvasóinkat. Ez a cikk indította el bennünk azt az elhatározást, hogy javaslattal élnénk Budakeszi város vezetői felé, hogy azok az ásatás során előkerült felbecsülhetetlen értékű, kiállításra alkalmas tárgyak, melyek a feltárás után a törvények értelmében a magyar állam tulajdonát képezik, és a szentendrei székhelyű Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága őrzi őket, egy állandó kiállítás formájában ismét kerüljenek vissza Budakeszire!

A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága nyilván csak a szigorú múzeumi – biztonsági feltételek betartásával ad át ilyen értékes régészeti leleteket megőrzésre és hosszú távú, állandó kiállítás céljára. Egy, a PMMI-vel folytatott sikeres tárgyalást az is erősíthetné, hogy városunkban él a PMMI egykori igazgató helyettese dr.Darkó Jenő címzetes múzeum igazgató, továbbá az, hogy a PMMI jelenlegi igazgató helyettese az a Czene András régész, aki a 2006-os ásatást vezette. Tőle kaptuk meg a már korábban bemutatott, és Budakeszin többségében még nem ismert fotókat.
 
Elképzeléseink szerint ezek a tárgyak egy múzeumi tárolóban kaphatnának helyet a Városháza egyik elegáns folyosóján, de ennek megoldása már természetesen a múzeulógusok dolga lenne.
Egy ilyen kis kamara kiállítás is emelhetné városunk kulturális rangját, és jelentős érdeklődést válthatna ki.
 
A napokban a Helyi Téma is foglalkozott az ásatás történetével az amikisvarosunk.hu Budakeszi Családi Magazin cikkére hivatkozva. Úgy is mondhatnánk tehát, hogy „helyzet van”.  Budakeszinek élni kell ezzel a lehetőséggel!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Megosztás/Mentés Megosztás