Budakeszin kínai gazdasági- és testvérvárosi kapcsolatok kialakítása körvonalazódik. Ismerkedjünk meg Dong Hai városával! (+VIDEÓ)

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Budakeszin egy lelkes civil kör szeretné előmozdítani önkormányzatunk Kínával való kapcsolatfelvételét. Ennek kapcsán tájékoztatást adott alpolgármester asszonyunk, Bakács Bernadett és Steinglauber Tamás, Budakeszin élő közgazdász, a civil kezdeményezők egyik tagja. Cikkünk az ő elmondásuk alapján íródott és ad tájékoztatást honlapunk olvasóinak ennek a fontos eseménynek a fejleményeiről.
 
 
2014. év szeptemberében a magán szervezetként működő Magyar-Kínai Kereskedelmi Egyesület részéről Yina Yan üzletasszony és Steinglauber Tamás megkereste Bakács Bernadett alpolgármester asszonyt azzal, hogy Dong Feng úr, a Kínai Gépipari Szövetség főosztályvezetője szeretne találkozni a város vezetőivel. A találkozón Bakács Bernadett képviselte az önkormányzatot. 
 
Kína mindenekelőtt azért mutat érdeklődést Magyarország iránt, mivel hazánk Közép-Kelet Európában központi helyen fekszik, amely kiváló belépőhely a nyugat felé.
 
Dong Feng úr a találkozó részeként megtekintette Budakeszi környezetét. Ennek kapcsán konkrétan egy LED fényforrás összeszerelő üzemnek keresett területet, ami high-tech kutatási tevékenységnek is helyet adhatna. Ez a technológia tiszta, nem környezetszennyező tevékenység. A megbeszélés során a Tesco mögötti terület került szóba, mely nem része Budakeszi természetvédelmi, turisztikai útvonalainak, látványosságainak. Dong Feng úr szerint Budakeszin ugyan sokkal magasabbak lennének a költségek, mint más, távolabb eső magyarországi részeken, de településünknek nagyon jó a fekvése, adottságai. Nagy a közbiztonság, befektetőbarát a környezet. Néhány kilométerre autópályák. A városunkhoz közeli fővárosban székel a Bank of China- és a Kínai Turisztikai Hivatal regionális központja is. Kínai iskola is működik Budapesten.
 
Dong Feng úr szerint eddig csak Afrikában, Ázsiában, Oroszországban és Dél-Amerikában fektettek be, Európában még nem. A fenti szempontok alapján Budakeszi az egyik első lépés lenne ebben az irányban.
 
Mindezek mellett még érdeklődés mutatkozott a pilisi parkerdő területén vadászati lehetőségekről ( a Pilisi Parkerdő azóta már megküldte vadásztatási ajánlatát) és a budakeszi reptéren motoros - sportrepülő képzésről is, mivel az európai vezetői jogosítványoknak nagyobb a tekintélye.
 
Jelen állás szerint az ajánlatokra még várják a budakeszi projekt terveket, a beruházási portfóliót. 
 
Dong Feng úr visszatérve hazájába egyeztetett az ottani vezetéssel, ahol javasolták, hogy az együttműködés első lépéseként induljon el a testvérvárosi kapcsolat megteremtése Budakeszivel. Egy észak-kínai várost, a kínai viszonyok közötti „kisvárost”, az 1,1 milliós tengerparti Dong Hai-t ajánlották. Dong Hai  http://www.jiangsu.net/city/city.php?name=donghai,  a Kínában működő 25 különleges gazdasági övezet egyikének a központja. Híres kristályfeldolgozásáról (lakossága nagy részének ez ad munkát) https://www.youtube.com/watch?v=aOcm6JrOpAo és szilicium iparáról, a high-tech kutatásfejlesztéseknek is éllovasa. A szép fekvésű város ismert magas, gyakran 80 fokot elérő termálvízéről is.
 
Néhány hete, január 29-én ismét napirendre került az együttműködés Budakeszi és Dong Hai között, ahol Yina Yan asszony és Steinglauber Tamás képviselte a Magyar-Kínai Kereskedelmi Egyesületet, ahol a képviselő-testület megerősítette a kapcsolatok erősítésének a szándékát és egyúttal elfogadta Dong Hai város vezetésének a meghívását, ahol megismerkedhetnek Budakeszi vezető képviselői az észak-kínai város és az ottani gazdasági élet szereplőivel és a reményeik szerinti potenciális befektetőkkel is.
 
Fotóforrás:
chinadaily.com
wantchinatimes.com
eu.people.cn
 

 

 

 

 
 
Megosztás/Mentés Megosztás

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Jelölje be az alábbi jelölőnégyzetet. Ez az automatizált spamek kiszűrésére szolgál.