Budakeszin - a Márity utca környékén - új városközpont jön létre az oktatás-, kultúra- és sport jegyében

Azon a városrészen, melynek a közlekedését napjainkban a Márity utca határozza meg, egykoron hatalmas, egybefüggő barackos volt.  A 90-es évek végéig pipacsoktól viruló, fekete szeder bokrokkkal benőtt – néhol még egy-egy termő barack- és mandulafával - hatalmas réten, akkoriban leginkább csak gyalogosan lehetett közlekedni.  Arról az időről ma már csak az egykori piros óvoda (később Pitypang óvoda) és a füves focipálya tanúskodik. 

Ezt követően indult el a több hektáros területen egy jelentős ingatlanfejlesztés: először a Kerekmező utca és környéke -, majd a Paplanhát utca és környéke beépülése családi- és kisebb társasházakkal és a Spar (korábban Plusz) megjelenésével. Aztán egy hosszabb szünet következett. Az első, újabb említésre méltó fejlesztésekre néhány évet várni kellett, egészen 2008-ig. Ekkor indult el az első 222-es busz, a márity utcai végállomástól és abban az évben adták át a Mosolyvár bölcsődét, majd a Pitypang óvodát is kibővítették,  korszerűsítették és hőszigetelték. Megkezdődött tehát városunkban  egy olyan új városközpont építési folyamat, mely azóta is tart, és vélhetően 2021 környékén fog befejeződni.    

Ennek részeként látványosan fejlődés indul el a régi füves focipálya körül is, ami egy nagy kiterjedésű, változatos kínálatú, szabadidő-sportpark megvalósulását sejteti, egy olyan közösségi tér megvalósulását, amely a budakesziek számára egy ideális találkozóhely, pezsgő életű társadalmi központ lesz.

Itt tavaly már átadták a korszerű, műfüves, esti megvilágítású focipályát http://amikisvarosunk.hu/cikk/atadtak-budakeszi-mufuves-palyat-600-palya... és hamarosan elkészül a Molnár Teniszakadémia 3 salakos pályája, valamint várhatóan még az ősszel, a 400 méter hosszúságú, 1,25 m széles futópálya is megépülhet, ahol 15 db., valamennyi testrészünket megmozgató sporteszközt állítanak majd fel. Mindezeknek a betetőzése lesz a 2020 őszén, 2021 tavaszán elkészülő tanuszoda, melyet a lakosság is használhat majd bizonyos napszakokban. Emellett pedig a nyáron részben nyitottá alakítható tanuszoda füves, napozós része is a lakosság ilyen irányú igényeit fogja kielégíteni. http://www.amikisvarosunk.hu/cikk/budakeszi-tanuszoda-hasonlo-lesz-mi-us...

Fontos még itt megemlíteni a 188,188E buszjárat megjelenését is a Márity utcában, mely össszeköti városunkat a Kelenföldi pu. melletti M4-es metróval, ezzel is egy picit könnyítve Budakeszi problémás közlekedési helyzetén.    

És itt szót kell ejtenünk az evangélikus templom várható megépítéséről is a Márity utcában, melynek megvalósulásához még várják a további támogató adományokat az építtetők.

Legvégül pedig még essék szó kiemelten a terület legnagyobb, iskolakezdésre megvalósuló fejlesztéséről, a Kerekmező általános iskoláról, mely adottságainál fogva az oktatáson túl, a kultúra és a sport számára is egy igazi szentély lesz. http://amikisvarosunk.hu/cikk/budakeszi-kerekmezo-altalanos-iskola-terve...
https://hirmondo.budakeszi.hu/egy-igazan-jo-intezmenyt-reggeltol-estig-l...

Egy ilyen hosszú és impozáns lista elolvasása után persze, nyilván lesznek olyanok, akik félnek majd attól, hogy az új helyzet, közlekedési gondokkal is járhat és túlzottan zsúfolt lesz a környék, főleg az ott lakók számára. Remélhetően ezek a félelmek alaptalannak bizonyulnak majd, bár kétségtelen, hogy a városközponti szerep nagyobb nyüzsgéssel jár és sokakat vonz. Ezt tudomásul kell venni.

Megosztás/Mentés Megosztás