Budakeszin a Temető utcánál új buszmegálló párt fognak építeni

Ahogyan arról mát korábban is hírt adtunk, 118 millió 662 ezer forint, vissza nem téríntendő támogatást kapott Budakeszi Város Önkormányzata, közlekedésbiztonsági fejlesztésekre. Ennek részeként, többek között egy új buszmegálló párt is építenek a temető mellett, közel a Mol kúthoz. 

Mindezeken fölül még egy új temető bejáró és 6 autó számára egy parkoló hely is része lesz a projektnek, mely már a 2018. évi halottak napján szolgálni fogja a temetőbe látogatókat.

Megosztás/Mentés Megosztás

Hozzászólások

Jelenleg a Knáb János utcából a kihajtás akár a Szél utca, akár a Fő utca irányába balesetveszélyes. A Temető utcán a virágüzlettel szemben parkoló autók takarják a körforgalom felől érkezők észlelését. A tervezetből (amit a vázlatos ismertetésből ki lehet következtetni) a parkoló kialakításával ez a parkolási gyakorlat intézményessé válik. A közlekedésbiztonságot nagyban javítaná, ha a Temető utca - Szél utca sarkon álló rácsos villanyoszlopra felszerelnének egy forgalombiztonsági tükröt. Ez nem kerülne számottevő költségtöbbletbe, de a Knáb János utcából kihajtás biztonságát jelentősen megnövelné.

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Jelölje be az alábbi jelölőnégyzetet. Ez az automatizált spamek kiszűrésére szolgál.