Budakeszit, a kelenföldi M4-es metróval gyorsjárat kötheti össze talán már 2018 végén

Nagyon fontos - a budakeszi közlekedési gondokat némileg enyhítő – közlekedésfejlesztési elképzelésről esett szó a Budakeszi Önkormányzat július 26-i testületi-ülésén, néhány gondolat erejéig.

Ez a megoldási forma nem újdonság, már számos alkalommal szó esett róla a helyi sajtóban, a különféle fórumokon. Az elképzelés szerint, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal  és a Volánbusz Zrt.-vel együttműködve, két variáció is lehetséges. Az egyik – a már cikkünk címében is említett – Budakeszit, a kelenföldi M4-es metró végállomással összekötő busz gyorsjárat. A másik lehetőség messzebbről indulva - a budakörnyéki térség több szomszédos települését is érintve – Zsámbék - Perbál – Budajenő – Telki - Budakeszi vonalon közlekedne busz, gyorsjáratként.

Talán kevesen tudják, hogy Budaörsöt elérve - az un. Egér úttól befelé -  már korábban kialakítottak egy önálló buszsávot az M7-en, ami lényegesen felgyorsítja a buszközlekedést, mely így elkerüli a lehetséges dugókat is az autópálya ezen szakaszán.

Természetesen ez a reményeink szerint megvalósuló szolgáltatás sem fogja megoldani a Budakeszi és a budakörnyéki térség zsúfolt, dugókkal terhes közlekedési gondjait, de ha megvalósul, várhatóan ez az első, valóban operatív lépés már hozhat némi enyhülést. 

Nyilván ezt a rendkívül összetett közlekedési gondot, csak több közlekedés fejlesztési projekt összehangolt megvalósulása esetén lehet az elkövetkező évtizedben minimálisra csökkenteni. E projekteknek az előkészítése folyamatban van a NIF mérnökeinek tervező asztalain. Itt elsősorban az M0-ás nyugati szakaszának- és a Budakeszi út buszsávjának a megvalósítása jelenthetné a legnagyobb előrelépést, de lehet, hogy egyéb lehetőségek is szóba jöhetnek még a jövőben.

Fotó: levego.hu, https://hu.wikipedia.org/wiki/Kelenf%C3%B6ld_vas%C3%BAt%C3%A1llom%C3%A1s_(metr%C3%B3%C3%A1llom%C3%A1s)
 

Megosztás/Mentés Megosztás

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Jelölje be az alábbi jelölőnégyzetet. Ez az automatizált spamek kiszűrésére szolgál.