Egy életveszélyben lévő színművész szakos hallgató segítségünket kéri! Páll Mónika levele.

Drága Barátaim!
 
A nevem Páll Mónika. 28 éves vagyok. A Kaposvári Egyetem Művészeti karának színművész szakára járok. Most írom a szakdolgozatomat-ha a Jó Isten is úgy akarja-a Gyógyító Művészetből. Ez az álmom. Ez a feladatom itt a Földön.

 
2014. február 21-én műtöttek másodjára agydaganattal. Azóta több terápiát kaptam. Volt, ami segített, s volt, ami nem.
 A daganat növekedett.
 Jelen helyzetben egy út van,
egy csodálatos terápia: intravénásan beadott curcumin-terápia, illetve iscucin-terápia, ezek egymást megerősítve.
Mindezeket minél hamarabb el kell kezdenem. Ez most derült ki a vérvizsgálat eredményéből .

 
Ez az, ami segíthet. Ez a terápia kifejezetten az én állapotomra (erre az agydaganatra) van. 

 
Tudjátok, ez oly fontos nekem!
 Lelkileg-szellemileg-testileg gyógyulok. Nehéz út, de megnyerem a csatát!
 Tele fáradtsággal, s örömmel. 
 
Köszönöm az eddigi támogatásaitokat is, nagyon sokat jelentett nekem. Miután a Nemzeti Színház "Egy kéz elég" című gálaestjének vége lett-boldog voltam-úgy igazán. Köszönöm.
 Az Életem a Jó Isten kezében van. Hiszem. Én mindent megteszek.
 
A segítségeteket abban kérem, hogy minél hamarabb, s gyorsabban összegyűljön a pénz a terápiára.(kétmillió forint). Nem kevés pénz, de nekem ez most nagyon fontos, hogy meggyógyuljak.
Mindenki annyit ad, amennyit tud. Mindenért őszintén, tiszta szívből hálás vagyok.

 
Köszönöm Mindenkinek.

Áldás Rátok. Fény. Békesség.
 
„Ó barátaim, ha egy fénysugár 
Lelketekig hullt át a lelkemen:
Nem enyém az a fény, csak bennem jár,
Istennek köszönjétek, - ne nekem.”  /Reményik Sándor/
 
Telefonszámom:06-20-386-2289
 
Bankszámlaszámom:11600006-00000000-25028876 (Erste Bank)- Páll Mónika néven.
 
 
 
 
Megosztás/Mentés Megosztás