Gönye Csaba Ádám téli fotói

Mindig gyönyörűséggel nézhetjük a Budakeszin élő nagyszerű természetfotós, Gönye Csaba Ádám alkotásait. Ezúttal is örömmel mutatjuk be ezeket a már korábban is megismert téli képeket.

KÉPEK NAGYOBB MÉRETBEN A GALÉRIÁBAN

 
Zord idők
 
Mindig nagy élmény vörös rókával (Vulpes vulpes) találkozni a természetben. A hideghez és hóeséshez illő pompás téli bundában vadászó róka megfigyeléséért számomra bőven megéri kilométereket cserkelni vagy épp órákat hasalni a fagyos hóban.
 
Levélsors
 
A nyár során rovartámadásoknak kitett és mostanra nagyrészt lerágott és elszáradt levelet nyele még Karácsonykor is az ághoz rögzítette. Így a jeges zúzmara vastagon beborította, minden irányban ujjszerű nyúlványokat növesztve rajta.
 
Behavazva
 
Az egerészölyv (Buteo buteo) az úgynevezett „szökő vonuló” fajok közé tartozik: egészen addig a költőterületen marad, amíg túl hidegre nem fordul az idő. A hazaiak mellett a tőlünk északabbra fészkelő egyedek is ezzel a stratégiával telelhetnek át nálunk.
 
Jég-lény
 
A másik jeges makróval egy napon készült. Egy vékony faágon csüngött ez a fura képződmény, mely engem “állábai” miatt egy amőbára, tengelye alapján pedig egy gerincesre emlékeztetett.
Egérugrás
 
Egyik télen különösen sokat jártam ki a Farkashegyi repülőtér környékére. Az ott élő vad rókát végül sikerült rávennem, hogy némi hús ellenében elviselje a jelenlétemet. Tavasszal lehetőségem nyílt a fajra oly jellemző vadászó viselkedést is megörökíteni.
Hómezőben
 
A tarka sáfrány (Crocus reticulatus) hazánk egyik gyönyörű, védett vadvirága. Kora tavasszal nyílik löszös vagy homokos talajú gyepekben, tölgyesekben és a helyükre telepített akácosokban.

Kapcsolódó cikk: Budakeszi Természetfotósok (1) Gönye Csaba Ádám

 

Megosztás/Mentés Megosztás