A helyreigazítás elmaradt. Sebaj! Budakeszin ősszel is rendezünk egy kisebb gyereknapot

Valaki hibázott. Valószínűleg ez történhetett a Budakeszi Hírmondó szerkesztőségében is. Történt ugyanis, hogy egyesületünket, a Gyerekköztársaság Egyesületet - minden bizonnyal figyelmetlenségből - elfelejtették megemlíteni az Erkel Ferenc Művelődési Központ mellett, mint gyereknapi főszervezőt. Csak figyelmetlenségre tudunk gondolni, hisz a Hírmondó programajánlójában, a 3000 db. szórólapon és plakátokon is ott volt a nevünk, mint főszervezőknek, szinte lehetetlen volt nem észrevenni. Arra persze már kevésbé találunk magyarázatot, hogy a helyreigazítást kérő levelünkre nem érkezett elnézést kérő válasz és nem történt meg a helyreigazítás sem, mind a mai napig. Nyilván nem esett jól ez a tévedés, hisz 2005 – ben, tapasztalván, hogy  településünkön nem ünnepelik meg a gyereknapot, ötletgazdaként mi kezdtük el a gyereknap szervezését és tettük Budakeszin egész napos, városi rendezvénnyé, melynek azóta is főszervezői vagyunk, karöltve az EFMK – val. Ám félre a sebeink nyalogatásával, mert nem ez volt a gyereknap lényege. 

A lényeg az, hogy rengetegen voltak kinn a mamutfenyők környékén. A budakesziek jelenlétükkel kijelölték ennek a napnak a jövőjét. Sokan gratuláltak ahhoz az újszerű, formabontó koncepcióhoz, amely a helyszínhez alkalmazkodva a természet, kézművesség és sport hármas egységét tette a rendezvény központi elemévé, színpad és erősítés nélkül.
Nyilván vannak olyanok, akik elégedetlenek, másképpen képzelnének el egy ilyen programot. Természetesen mindig lesznek elégedetlenkedők. A világ már csak ilyen. 
 
A rendezvény sikerét egyébként mi sem bizonyítja jobban, többen jelezték az elmúlt napokban budakeszi lokálpatrióták, hogy szívesen részt vennének egy kisebb, szeptemberi gyereknap létrehozásában. Egyikük sem kérne pénzt. Természetesen ez csak egy félnapos, vasárnapi program lenne, ahova nem szerveznénk büfét, nem kellenének asztalok, székek, egyszerűen csak lecsücsülnénk a fűbe, ha elfáradunk. Nyilván a pontos dátumot még egyeztetni kell az EFMK-val, hisz a regionális napok is szeptemberben lesznek. Főszervezőként már most jelezzük, ezúttal is szívesen látjuk majd a helyi sajtó képviseletében a Hírmondó szerkesztőségét.
 
Végül szeretnénk megosztani egy tapasztalatot is az olvasókkal. Sok telki és budajenői ismerőssel is találkoztunk a mamutfenyőknél, ami többek között annak volt köszönhető, hogy Nagy Móni, az EFMK munkatársának javaslatára kikerült egy molinó plakát a budakeszi gyereknapról a telki út elejére. Pátyról is többen átlátogattak. Sőt, eljött közénk Budai István, Budajenő polgármestere is. Ezek után adódik egy kérdés, egy ötlet. Budakeszi Polgármester Asszonya, dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia, kistérségünk vezetője, akit a gyereknapra is mi kértünk fel fővédnöknek, kitűnő kapcsolatokat ápol a fent említett települések polgármesterivel. Emellett 2013 - ban Budakeszinek esélye van arra, hogy járási központ legyen. Nem kéne 2013 – ban, de akár később is közös gyereknapokat tartani és ország – világ előtt demonstrálni, hogy hazánk e tájékán milyen sok gyerek születik?! Ez az érv is erősíthetné a járás tekintélyét, pozícióját.
Tisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen közös, nagyobb tömegeket vonzó program parkírozási problémákat okozna, de azért barátkozzunk el a gondolattal, hátha van megoldás?!
 
Gyerekköztársaság Egyesület
 
 
 
 
Megosztás/Mentés Megosztás