„Janicsák Veca interjú a Nők Lapja Cafe - ban. „Merjünk nagyot álmodni”

Néhány napja jelent meg a Nők Lapja Cafe-ban, a legnagyobb női portálon az alábbi interjú, „Merjünk nagyot álmodni” alcímen, melyet most az amikisvarosunk.hu is leközöl teljes terjedelmében.

Janicsák Veca Londonba készül
„Merjünk nagyot álmodni”
 
Vig György
2012. 09. 12. - 06:09
 
Az első hazai X-Faktorban ismerte meg az ország: 2010-óta bizonyítja, hogy nem véletlenül szavazták meg az év legjobb női hangjának. Szereti a jó bort, de mértékkel, mert számára a rock and roll nem életforma, hanem színpadi műfaj.
 
Korábban ő volt a zenész-énekes Janicsák István lánya, azóta fordult a kocka, Istvánt emlegetik úgy, hogy ő az énekesnő, Veca édesapja.
 
– Itt az ősz, kezdődik a szüret. Szereti a borokat?
– Nagyon is szeretem, sőt villányi borlovagnő vagyok.
 
– Ez mit jelent? Csatába kell menni, ha hív a flaska?
– Egyrészt igen, másrészt ez egy megtisztelő cím. Az egyik barátunk borász, járunk borkóstolókra, nagy szakértelemmel ízlelgetünk.
 
– Ezek szerint már egy korty után meg tudja mondani, melyik vidékhez, évjárathoz, fajtához tartozik egy-egy bor?
– Itt még nem tartok, de a színeket már nagy biztonsággal felismerem… Vörös, fehér, rozé... Sőt, ha szerepelnek a szöveges leírásban, és tudok puskázni, bátran használok olyan kifejezéseket, mint savgerinc vagy áfonyás lecsengés.
 
 
 
 
– Tényleg a villányi borok a kedvencei?
– Kötelességem is, hogy azok legyenek.
 
– Tudta, milyen életet választ, amikor nekivágott a tehetségkutatónak?
– Nagyrészt. A munkát, a pörgést mindig jól bírtam, azóta sem zavar. Azzal van baj, hogy nem szeretek „híres ember” lenni.
 
– Mi a gond ezzel?
– Az emberek nem mindig a valódi dolgokat látják, távolról kicsit felszínessé válik körülöttem a világ. Ha tényleg csak a magánéletem vagy állítólagos testsúlyingadozásaim érdeklik az újságolvasókat, akkor szerintem elveszítünk valamit.
 
– Ha nem lenne híres, keveseket izgatna, hogy mit főz, így viszont elolvassák, hogy boldog szerelemben él, vagy imádja a málnalekvárt, és közben azt gondolják: milyen helyes lány, hallgassuk meg, ha legközelebb erre koncertezik.
– Ez is benne van. Szerencsés alkat vagyok, igyekszem megtalálni a dolgok értelmét, de sokan feloldódnak a pillanatnyi hírnévben.
 
– Minden előadó életében vannak csúcsok és hullámvölgyek. Szakmai és anyagi értelemben is.
– Pontosan. De szerintem, ha egy művész főleg azzal foglalkozik, hogy mennyit keres, annak egy idő után nem lesz pénze.
 
– Ez azért Nyugaton is a kivételes helyzet. Rengeteg kiváló muzsikus él abból, hogy kis klubokban játszik, hetente négy-öt alkalommal, kevesebb pénzért, mint ha gyárban dolgozna.
 – De ott van kitörési lehetőség, bár én pont nem panaszkodhatom. A saját lemezemen olyan számok vannak, amiket szeretek. Időnként mégis úgy érzem magam, mint egy versenyló, akit hajtanak. Nincs időm végiggondolni, mit is csinálok valójában.
 
– Elvágyódik innen?
– Nagyon szeretek itt élni, munkám is bőven van, de tudom, hogy zeneileg rengeteget kell fejlődnöm, és erre másutt több a lehetőség.
 
– Hová indulna?
– Londonban vannak olyan iskolák, amelyek érdekelnek. Itthon Magyar Hajnalnál ismertem meg a Brett Manning féle hangképzési módszert, egy éve tanulom, nagyon izgalmas, de izgat a zeneszerzés is. Szeretnék kilépni azt itthoni sztár-Disneylandből, és belefúrni magma a valóságba. Megtanulni mindazt, amiről a szakmám valójában szól. Hogy ne csak egy énekesnő legyek, aki egy tehetségkutató révén híressé vált ebben az országban, hanem valódi zenész.
 
– Most is ír dalokat?
– Ez minden vágyam, érzem is magamban az erőt, de még hiányoznak az eszközeim.
 
– Van a maximalizmusnak egy változata, ami hátráltatja az embert. Amikor valaki úgy érzi, hogy még mindig nem elég jó, ezért folyton halogat, ahelyett hogy belevágna a megvalósításba.
– Persze, és emellett ott a félelem is, hiszen nehéz otthagyni valamit, amit már kialakítottál. Ha kimegyek, újra elölről szeretnék kezdeni mindent. Mert akkor az igazi.
 
– Megbánta, hogy belevágott a tehetségkutatóba?
– Dehogy! Nagyon sokat tanultam, kaptam általa. Rengeteg szeretet vesz körül azóta is, de tovább kell lépnem. 
 
– Mikor?
– Nagyjából egy évet adtam magamnak. Addig gyúrom a nyelvet és gyűjtöm a pénzt, mert nem olcsók a jó művészeti iskolák, illetve még akkor is drágább az élet odakint, ha sikerül ösztöndíjat szerezni. De nem félek a munkától – simán beállok a pult mögé.
 
– Kiábrándult a fellépésekből?
– A zene az életem, de a daráló néha megvisel. Azon kapom magam, hogy otthon már nincs kedvem énekelni, ami régen elképzelhetetlen volt. A szerelemből munka lett, ez zavar.
 
– Arra nem gondolt, hogy valami egészen mást tanuljon?
– Nagyon érdekel az agrártudomány, imádom az állatokat, lovagolok is, de valahogy mégis arra jutottam, hogy nekem ez az utam. Kötelességem továbbmenni és fejlődni, ameddig csak tudok.
 
– Lehet magából világsztár?
– A lényeg, hogy azt csinálhassam, amit szeretek, a lehető legmagasabb fokon. Hiszek abban, hogy ha valamit akarsz, és dolgozol érte, akkor eléred. Ráadásul a célhoz vezető út is tele van örömmel.
 
– Szép, taoista gondolat.
– Az megy nekem.
 
– Nem lehet könnyű dolga a menedzserének.
– Ő a nővérem, tehát alapvetően azt szeretné, hogy minden a lehető legjobb legyen. Persze mi is vitatkozunk, de másképp, mint két ember, akit csak az anyagi érdekek kapcsolnak össze.
 
– Az édesapja is kiválóan ismeri a popszakmát. Nem szól bele, mit, hogyan kéne csinálni?
– Mit tehet egy apa két lányával szemben? Meglehetősen „leuraljuk” szegényt. Én kicsi korom óta öntörvényű vagyok, ő pedig nem olyan férfi, aki mindenáron ráerőlteti az akaratát azokra, akiket szeret. Hagyja, hogy úgy csináljam, ahogy én akarom. Ha orra esem, majd felsegít. Tudja, hogy erre is szükségem van ahhoz, hogy fejlődjek. 
 
– A pasik hogy bírják ezt a fajta öntörvényűséget?
– Jól, csak meg kell találni a megfelelő embert.
 
– Ez a párválasztás alapja, szeressen olyannak, amilyen vagyok?
– Nem. Mivel a jó tulajdonságokat könnyű szeretni, én azt nézem, hogy a kevésbé jók között ne legyen olyan, amit nem tudok elviselni. Van, hogy én azt is szeretem benne, amit ő saját magában nem.
 
– Mi a legrosszabb tulajdonsága?
– Makacs vagyok. Ez legalább annyit hátráltat, mint amennyit segít.
 
– A barátai megváltoztak, mióta híressé vált?
– Nem, ugyanaz a kocsma, ugyanazok a barátok.
 
– A hírnévvel együtt a magánéletében is megjelent a rock and roll életforma?
– A sex, drog, rock’n’rollra gondol?
 
– Így mondják.
– Kamasz fejjel sem voltam bulizós típus. Ráadásul azt látom, hogy a kedvenc előadóim többsége a színpadon őrül meg, civilben teljesen normális életet él. Nekem is ez fekszik igazán.
 
– Miben hisz, ha a jövőre gondol?
– A tervekben és a munkában. Fiatal vagyok, hinnem kell abban, hogy megváltoztathatom a világot. Van, akinek sikerül, miért ne próbáljam meg? Merészen kell álmodni, ha a fele bejön, már jó vagy.
 
– Bátor nőnek tűnik. A lován sem fél soha?
– Nem. Volt már, hogy ledobott, de utána vigyázott, hogy véletlenül se lépjen rám. Makacs, de kedves, olyan, mint én.
 
– Mi a neve?
– Sonador – Azt jelenti spanyolul, hogy Álmodó.
 
 Névjegy
• Janicsák Veca – az anyakönyv szerint Veronika, 1989. október 19-én született, Budapesten.
• Édesapja Janicsák István, a népszerű Veresegyházi Asszonykórussal fellépő Z’Zi Labor énekese, vezetője, zenész, dalszövegíró. • Édesanyja iparművész. Nővére, Regina szervezi a fellépéseit, féltestvérük Viktor.
• 16 éves korától fellépett édesapja koncertjein, de dolgozott árusként, szoláriumban, lovardában, szinkronstúdióban is.
• Az első magyar X-Faktorban a legjobb női hangnak járó díjjal jutalmazták 2010-ben.
• 2011-ben jelent meg Veca világa című első saját lemeze. 
• Kedvence a brit zene, azon belül is a Muse együttes.
– Nagyon kicsi ez a magyar poppiac.
– Irigykedem is a kedvenc külföldi előadóimra, akik megtehetik, hogy beülnek egy stúdióba, és másfél évig csiszolgatják a következő lemezüket, aztán körbeturnézzák a fél világot.

Kapcsolódó cikk: Janicsák Veca exkluzív interjú az amikisvarosunk.hu számára

Megosztás/Mentés Megosztás