Központosítási tendenciák, az önkormányzatiság korlátozása

Hónapról hónapra nagy érdeklődéssel olvasom a Telki Napló http://telki.hu/media/files/telkinaplo/2016/2016-05.pdf igényesen, nagy műgonddal szerkesztett, remek képekkel illusztrált számait. Szeretem a lap gondolatébresztő, egyéni, sajátos véleményeket, kényes témákat is megjelenítő publicisztikáit. Egyebek mellett, különösképpen Deltai Károly, a „Polgármester Naplója” írásaira kell odafigyelni. Mint gyakorló polgármester, a saját munkája során megtapasztaltak ihletik ezeket a megjelentetett gondolatokat. A lap májusi száma is ezt tükrözi. Az írás címe: „A kis gömböc – erősödő központosítás”. Cikkem most ebből az írásból vett idézetekből nyújt át egy csokorra valót és ennek nyomán talán olvasóink a fenti linkre kattintva elolvassák a teljes publicisztikát is.

A Deltai Károly által megemlített változtatási törekvések jó részében még nem történt döntés, de úgy gondolom, hogy az ilyen őszinte, jó szándékkal megírt publicisztikák is segíthetik az ország vezetőit abban, hogy a legjobb megoldások születhessenek meg ezekben a központosítási szándékokban.

„A rendszerváltást követő naiv időszak számos, ma már eltűnt jogkört, feladatot, döntési szabadságot adott az önkormányzatoknak. Forrásbőség volt, hiszen az adóbevételek jelentős része, helyben maradt. Ma már felfogni is nehéz, milyen gazdag időszak volt ez az önkormányzatok számára, s milyen kevés látszata maradt végül is. Van igazság abban, hogy nem volt visszacsatolás, a kontroll kevés volt, ezért hibák, anomáliák sokasága keletkezett az eladósodástól kezdve, a korrupción át, a látvány beruházásokig.”

„Az elmúlt ciklus alatt óriási változások történtek. Az Alaptörvénytől a végrehajtási rendeletek szintjéig szinte minden megváltozott. Nehéz volt elképzelni ennek a tendenciának a további fokozását, inkább a finomhangolás időszakára készültünk. Ezzel szemben az önkormányzatokat érintő területeken ugyanakkora, ha nem nagyobb változások várhatóak. Hatásuk egyelőre nem látható.”

 

„Várhatóan teljes körűen állami kezelésbe kerülnek az iskolák. Központ adatbázisban kezelhetik majd az önkormányzatok összes adatait és információját. Az önkormányzatok számlavezetése az Államkincstárhoz kerül. Kiépülhet a központi közbeszerzések rendszere. Úgy fest, a vízközmű vagyon és általában a közvagyon kezelése és tulajdonjoga is az államhoz kerül. A közszolgáltatások nagy része központi felügyelet alá került és kerül. A nagy fejlesztési pályázatok kezelése központi csúcsszervezeteken keresztül történhet.”

 

Mindezeken túl ajánlom elolvasásra Deltai Károly legfrissebb írását is a Telki Napló júniusi számában, mely „De nehéz az iskolatáska” címmel jelent meg, és a az általános iskolákat 2017-től érintő várható változásokról mondja el karakteres véleményét. http://telki.hu/media/files/telkinaplo/2016/2016-06.pdf

 

Megosztás/Mentés Megosztás