Lélek - melengető (17.) GONDOLATÉBRESZTŐ

Kedves olvasó!
Hogy miért adtam ezt a nevet az oldalnak hónapokkal ezelőtt, hogy  Lélek-melengető? Szeretném, ha a Lélek melegségét éreznénk a betűk között. Verseket, idézeteket, az egészség megőrzésével kapcsolatos ismereteket szeretnék továbbítani.” Idéztem bemutatkozó írásomból. Most fél év elteltével megszületett a gondolat, hogy régi vágyamat a Lélek-melengetőn belül Gondolatébresztő néven útnak indítsam. Szeretnék ebben a rideg, rohanó és lelketlen világban egy kicsivel több meghittséget  eljuttatni Önökhöz. Az elmúlt években egyre többször fordulok Isten felé. Meggyőződésem, hogy  hit nélkül ebben a világban nehéz élni. Valamiben kapaszkodni kell, hogy az élet ne sodorjon magával. Mindenki hisz valakiben, valamiben. Ez így jó, mert hit nélkül élni néha reménytelen. Esténként, mikor elcsendesül körülöttem a családi fészek, kikapcsolódásként  olvasással töltöm az est hátralévő részét. Szeretem a regényeket, novellákat, történeteket és verseket is. Azonban kedvenceim a rövid, gondolatébresztő történetek, mert erőt, hitet, útmutatást közvetítenek  felénk. Többször előfordult, hogy az éppen aktuális probléma megoldásában is segítségemre volt egy rövid elbeszélés. Az elmúlt hónapokban több ilyen gondolatébresztő írással találkoztam, melyeket a jövőben rendszeresen szeretném Önökkel megosztani. Fogadják szeretettel ezeket a szépirodalomi  gyöngyszemeket!
 
Bruno Ferrero -  A három gyermek
Amikor elnyerte egy újság szerkesztői székét, úgy érezte megfogta az Isten lábát.
Rögtön felhívta a mamát, a papát, no meg persze a kedves Mónikát, akinek egyszerűen csak ennyit mondott: - Megvan az állás, összeházasodhatunk!
Össze is házasodtak, és nemsokára született 3 csodás gyermekük: Máté, Mária és Lőrinc.  
Hat évig felhőtlen boldogságban éltek, ekkor az újság szerkesztősége kényszerűségből feloszlott. A fiatal apa kénytelen volt egy másik újságnál dolgozni, de ez sem húzta sokáig.
Az álláskeresés ezúttal reménytelennek tűnt.
A mama és a gyerekek napról napra borúsabbnak látták a papa homlokát.
Végül egy este, vacsora alatt kitört belőle a keserűség:
- Minden hiába! Ebben a szakmában nincs semmi lehetőség: mindenhol leépítések, elbocsátások....
Mónika megpróbált lelket önteni belé, felidézte közös terveiket, eszébe juttatta kétségbevonhatatlan tehetségét, beszélt a reményről...Másnap az apa csak azután kelt fel, hogy a gyerekek már elmentek hazulról. Nehéz szívvel ült le az íróasztalához, ahol dolgozni szokott. Pillantása a papírkosárra esett, amiben rózsaszín cserépdarabokat vett észre. Annak a három porcelánmalacnak a darabjai voltak, amiben a gyerekek őrizték megtakarított pénzecskéjüket. Az asztalon maroknyi aprópénz és néhány kisebb címletű papírbankó hevert, néhány színes gomb társaságában, alattuk papírlap, rajta gyerekes ákombákom: " Drága papa, mi hiszünk benned! Szeme könnybe lábadt, a sötét gondolatokat mintha elfújták volna, bátorsága visszatért. Ökölbe szorította kezét és megfogadta: " A Ti hitetek nem szenvedhet csalódást! "
Ma az egyik legnemesebb európai kiadó igazgatójának íróasztala felett ezüstképkeret függ. Az igazgató büszkén mutogatja:
- Ez a sikerem titka! A keretben csak egy fehér papírlap van, rajta bizonytalan, kifakult írással: Drága papa, mi hiszünk benned! 
 
 
 Vecsei Anett (Természetgyógyász-Reflexológus)
 
 
Megosztás/Mentés Megosztás