Polgármesteri csúcstalálkozó volt a ZöldPixel 2014 eredményhirdetésének a helyszínén. 1. rész

Egy új korszak kezdetét jelezheti az a polgármesteri csúcstalálkozó, melyre szeptember 16-án, a ZöldPixel 2014 Budakörnyéki Turisztikai és Természetfotó Pályázat eredményhirdetése és az ezt követő kiállítás megnyitása adott alkalmat a Budakeszi Városháza udvarán.
 
Lehet, hogy ez az írásunk némi elfogultsággal fogalmazódott, érintettségünk miatt, de aligha járunk messze az igazságtól, ha kimondjuk, ez a rendezvény mind reményteljes jövőképet sejtető üzenetével, mind pedig elegáns, nagystílű külsőségeivel kiemelkedő pillanata volt városunk, sőt térségünk közéletének.
 
 
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás (BÖT) nagyvonalú támogatásával megvalósuló rendezvényt az EFMK, a művelődési központ keretein belül működő Budakeszi Idegenforgalmi Információs Pont és nem utolsó sorban honlapunk, az amikisvarosunk.hu, Budakeszi Családi Magazinja  álmodta- és szervezte meg. Tóthné Fajtha Anita igazgató asszony kitűnő rendezési forgatókönyve, moderálása a legkényesebb igényeket is kielégíthette. A sokszereplős, dinamikus, eseménydús megnyitón egy percre sem lankadt a figyelem. A programot Vrabovszky Bencének, a Nagy Sándor József Gimnázium diákjának szavalata (Fohász az erdőért) és Fejér Gyopárka sajátos hangulatú, mozgásművészeti produkciója is színesítette. Az ő produkciójára egy későbbi cikkben még  vissza fogunk térni.
 
A rendezvényt dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere, a BÖT elnöke nyitotta meg, majd az ötletgazda, honlapunk szerkesztője mondta el a pályázat megrendezésének körülményeit. 
 
A pályázat kategória győzteseinek díjátadása közben megismerhettük térségünk polgármestereinek, képviselőinek az elmondásából azokat a természeti és turisztikai értékeket, melyek településeiken találhatóak.
 
 
A hivatalos program befejezéseként dr. Csenger Zalán Zsolt, térségünk országgyűlési képviselője, Zsámbék most leköszönő polgármestere is köszönetet mondott a rendezvény megalkotóinak és a kiállító művészeknek. Kiemelten fontos volt az a közlése, hogy az elkövetkező eu-s támogatási ciklus egy új önkormányzati gondolkodást fog megkövetelni, melyre fel kell készülni. Ezt mindenekelőtt abban látta, hogy az eddigi 16%-ról, 60%-ra emelkedik a települések helyi vállalkozásainak a támogatása.
 
A fentiekben azt írtuk, hogy reményteljes üzenete volt a ZöldPixel 2014 csúcstalálkozójának, melyet a kiállított képek is megerősítettek. Térségünk elindult azon az úton, hogy turisztikai centrummá váljon. Kitörési pont lehet térségünk számára a turizmus, az idegenforgalom középpontba helyezése.
 
Legvégén még köszönet a Pilisi Parkerdő Zrt., a Nemzetközi Vadvédelmi Tanács, az ExperiDance Production és a Somlai Pincészet nagyvonalú támogatásáért!
 
Cikkünk folytatásaként hamarosan ismertetjük a győztesek neveit és bemutatjuk  a kiállításon látható alkotásokat is.
 
Képek a GALÉRIÁBAN
 
 
Megosztás/Mentés Megosztás