Természet patikája. (6.) Az élet fájának kérgéből készül a Lapacho tea

Erre az igazán értékes és érdekes teára egy természetgyógyász orvos hívta fel a figyelmemet évekkel ezelőtt. majd a fitoterapia szakon részletesen is megismerkedtem jótékony hatásaival. Tapasztalataim alapján szeretettel ajánlom fogyasztását a téli időszakon kívül is.
 
Létezik  Dél - Amerikában egy úgynevezett La pacho-fa, a Tabeuis aveilanedoe, ami akár 20 méter magasra is képes megnőni. Örökzöld faféle, mely gyönyörű, rózsaszín virágokkal kápráztatja el az ott lakókat és arrafelé járókat. Ez a fa akár 700 évig is képes élni! A dél-amerikai indiánok már évszázadok óta ismerik a főzetét, s inka őseiket követve ma is sokféle betegség kezelésére használják a fakérgét, mely relatív sima, kívül szürke, ám a drogja  a belső részében rejlik. Évente 1-2 alkalommal szüretelik a  belső vörösesbarna kérgét, majd ezeket a vékony kéregdarabkákat apróra reszelik, s teaként fogyasztják.  A fakéreg 40 éves kor után éri el a gyógyászati célra is alkalmas hatóanyag-koncentrációt. A  dél-amerikaiak széleskörben használt gyógynövénynek  tartják, hatékony gyógyászati felhasználása miatt. 
 
 
 
 
Főhatóanyagai: naphto- és furano-naphtochinon nevű alkaloidok (La pachole és La pachone), melyek idegrendszerre ható anyagok.
A La pachol antibiotikus hatású.
Egyéb hatóanyagai: flavonoidok, szaponinok, illetve izokumarin, kumarin, iridoglikozid és fenolkarbonsav. Ásványi anyag tartalma  igen magas és sok nyomelemet is tartalmaz: kálciumot, magnéziumot (segít stressz és izomgörcsök esetén), szelént és cinket (biológiai védőanyagok), mangánt (erősíti a szervezet ellenálló képességét), vasat (hiánya vérszegénységhez, fáradtsághoz, étvágytalansághoz vezet), jódot (a csontok stabilitásáért felelős, támogatja a sebgyógyulást), szilíciumot, rezet, foszfort, káliumot, molibdént, nátriumot, kobaltot, bórt, aranyat, ezüstöt és nikkelt…
Nézzük, milyen értékes tulajdonságokkal rendelkezik:
Immunstimuláló-immunerősítő: Ez főleg a alkaloidoknak köszönhető, melyek kis koncentrációban még teában is képesek aktiválni a fehérvérsejtek takarító- (fagocita) funkcióját.
Erős antibiotikus hatású: Segíti a szervezetet a baktériumok, vírusok, gombák elleni védekezésében és azok legyőzésében.
Fokozza a sejtek anyagcseréjét: méregtelenít, segíti a kiválasztást különösen a májsejtek méregtelenítő tevékenységét és a nyirokkal történő salakanyag kiválasztását fokozza.
Sokféle és magas ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaz: Ennek köszönhetően vérképzést elősegítő hatású, fogyasztásával javulhat a vérkép. Gyulladásgátló hatása ismert: hiszen hatóanyagai antioxidáns (szabadgyök-fogó) tulajdonságúak.
Fokozza a kiválasztást: Serkenti a nyálkahártyák mirigyeinek nyákelválasztását, javítja a vizelet kiválasztását, a máj méregtelenítését, a nyirokkal történő salakanyag-eltávolítást, vér- és bőrtisztító hatással rendelkezik és segíti a sebgyógyulást. Fájdalomcsillapító hatással is rendelkezik.
 
 
Mikor javasolt a tea fogyasztása: Legyengült immunrendszer esetén. Gyulladásoknál.
Visszatérő, makacs fertőzéseknél, ez lehet bakteriális, vírusos vagy gombás fertőzés. Allergiák és asztma kezelésekor.
Gyulladáscsökkentőként fogyaszthatjuk: ízületi gyulladásoknál, csökkenti a reumatikus fájdalmakat, bélgyulladásoknál, helyreállítja a gyomor- és béltraktus zavarait bőrgyulladásoknál pl. ekcéma, pikkelysömör légúti gyulladások esetén (csökkenti a megfázásos és fertőzéses betegségek tüneteit, csökkenti a lázat is) húgyúti gyulladásoknál
Idegrendszerre gyakorolt hatása: A dél-amerikai szakemberek a tea fogyasztását javasolják  depresszív hangulat esetén. Bár egyedül a teával a súlyos depresszió nem gyógyítható, azonban egy több hetes Lapacho kúra után sok ember számol be arról, hogy lelkileg is kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb és békésebb életet él.
Salaktalanító kúránál: a máj méregtelenítésére (Fontos: minden, ami a májat pörgeti, emelheti a vérnyomást, ezért ha valakinél ez gondot okoz, akkor célszerű felényi adagokkal próbálkozni, esetleg elhagyni a teát.)
Nyirokrendszer salaktalanítására például ödémásoknál
Nehézfémek kiválasztására
Szervezet elsavasodása ellen, véleményem szerint  ilyenkor a táplálkozást is át kell gondolni!
Álmatlanság esetén: A mézzel édesített tea kortyokban fogyasztva jó alternatívája lehet az elalvást elősegítő klasszikus mézes tejnek, melyet a tejallergia miatt nem mindenki fogyaszthatja.
Külsőleg: Szebbé varázsolja bőrünket, fokozza a vérellátását, frissít. Elsősorban érzékeny és pattanásos bőr esetén érdemes az arcot meleg teával átitatott vattával áttörölgetni, majd ezután bekenni  tiszta bio hidratálókrémmel vagy terápiás minőségű növényi olajjal. Növényi olajat csak nedves arcbőrre szabad felvinni, különben szárítja a bőrt. Azt érdemes figyelembe venni, hogy a pattanások megjelenése egy szervre/szervrendszerre utalnak az arcunkon. A pattanás jelzés felénk, hogy nincs minden rendben a szervezetünkben. Jelentős javulást csak  akkor fogsz tapasztalni, ha belülről kezded el kezelni a problémát. Tehát érdemes utána járni, hogy mi zajlik odabent.
Inhalálás: Egy liter friss teát öntsünk egy tálba, majd letakart fejjel hajoljunk a tál fölé, és inhaláljunk max.10 percig a felszálló gőzzel. Közben vigyázzunk arra, hogy nehogy leforrázzuk magunkat!
Elkészítése: 1 liter forró vízbe 1 púpos evőkanálnyi teát tegyünk, majd 5 percig főzzük, ez azért fontos, mert a növény kérgét használjuk fel teaként. Hagyjuk állni 20 percig, majd szűrjük le és napközben iszogassuk az enyhén füstös, vaníliás aromájú teát. Lehetőleg édesítés nélkül. A lapacho tea koffeinmentes, így a nap bármelyik szakában iható. Mint minden gyógynövény teát, alkalmanként és kúraszerűen is fogyaszthatjuk. Ilyenkor 6 hétig fogyasztjuk, majd 4 hét szünet után újra ihatjuk. Mellékhatása nem ismert, folyamatos fogyasztása azonban nem javasolt.
 
Figyelmeztetés!
Magas vérnyomásúak és májbetegek óvatosan fogyasszák, vagy inkább kerüljék alkalmazását!
A tea fogyasztása várandósság, szoptatás és 6 éves kor alatt nem javasolt!
 
Vecsei Anett (Természetgyógyász - Reflexológus)
 
 
Megosztás/Mentés Megosztás