A tervezett budakeszi városközpont beépítési tanulmányait itt láthatják. Várjuk az olvasók észrevételeit!

Október 21-én telt házas érdeklődés mellett tartották meg a tervezett városközpont megvalósításáról szóló lakossági fórumot az EFMK-ban. A fórum előtt honlapunk is írt egy rövid ismertetést az előrehaladott tárgyalások stádiumában lévő projekt megépítéséről, melyből már több fontos információt megtudhattak.
 
A most itt látható felülnézeti-, 4 beépítési tanulmány (alternatíva) még csak egy közös gondolkodásra késztető munkaanyag, melynek célja, hogy Budakeszi Önkormányzata a NULLA PONTON  (tehát még nincs semmiféle elkötelezettség) álló fejlesztéshez megismerje a lakosság véleményét, ötleteit. Nem szándékoznak az itt élő emberek elképzeléseivel, elvárásaival ellentétesen cselekedni, dönteni. Ez a szándék fogalmazódott meg Győri Ottilia polgármester asszony és Bánhidi László képviselő, tanácsnok, fórumon elhangzott ismertetésében. 
 
A fórumon azt is megtudtuk, a polgármester asszony ismertetéséből, hogy a projekt részeként a Mezei Mária Emlékházat is helyreállítanák és visszakapcsolnák a város kulturális vérkeringésébe, valamint megtörténhet a Kossuth utca, mint turisztikai tengely (a Normafától induló 2,5 km-es erdei útnak itt a vége, szerk.) helyzetbehozása is.
 
Az ismertetett anyag alapján tehát négy lehetséges változatot mutattak be, de még egyszer hangsúlyozzuk, ezek még csak tanulmányok és nem tervek! További változások is várhatóak még a végleges anyag elkészültekor!
 
1. verzió
 
 
 
A meglévő EFMK épületének a felújítása (könyvtárral együtt)
Új orvosi rendelő
Fedett, nyitott (falakkal nem lehatárolt) kiszolgáló építmények
Nagy közösségi tér
45 db felszíni parkolóhely
Várható költségvetés: 390 millió Ft
 
2. verzió
 
 
Új EFMK nagyteremmel és könyvtárral
Új orvosi rendelő
Kis üzlettér, kávéház és kiszolgáló építmények
4 db lakás
Nagy közösségi tér
40 db felszíni parkolóhely
Várható költségvetés: 776 millió Ft
 
3. verzió
 
 
 
Új EFMK nagyteremmel és könyvtárral
Új orvosi rendelő
Nagy üzlettér, kávéház és kiszolgáló építmények
17 db lakás
Kisebb közösségi tér
45 db felszíni parkolóhely
40 db felszín alatti parkolóhely
Várható költségvetés:1 milliárd 286 millió Ft
 
4. változat
 
 
Új EFMK nagyteremmel és könyvtárral
Új orvosi rendelő
Hatalmas üzlettér, kávéház és kiszolgáló építmények
39 db lakás
Kicsi közösségi tér
153 db felszín alatti parkolóhely
Várható költségvetés: 2 milliárd 940 millió Ft
 
AZ ITT MEGISMERT BEÉPÍTÉSI TANULMÁNYOK ÁTTANULMÁNYOZÁSA UTÁN  VÁRJUK KÉRDÉSEIKET, ÉSZREVÉTELEIKET,. EZEKET TOVÁBBÍTANI FOGJUK A VÁROS VEZETŐINEK VÁLASZADÁSRA, EZZEL IS SEGÍTVE ŐKET VÉGSŐ DÖNTÉSElKBEN.
 
HOZZÁSZÓLÁSRA KÖZVETLENÜL CIKKÜNK ALATT VAN LEHETŐSÉG!
Továbbii, más elérhetőségeink: info@amikisvarosunk.hu
 
 
Megjegyzés: Az itt bemutatott 4 alternatív beépítési tanulmányban (melyhez több kiegészítő rész is tartozik) csak a földszinti tervrajzot közöljük le az egyszerűbb érthetőség miatt, de a szöveges rész "pincétől-padlásig" ismerteti az elképzeléseket.
 
Beépítési tanulmányok forrás: Bánhidi László
 
 
 
 
 
 
 
 
Megosztás/Mentés Megosztás

Hozzászólások

Üdvözletem!
Érdeklödöm, hogy az EFMK-val szemben levő Kossuth Lajos utcai, részben kripta, részben autószalon kinézetű és egyre romló állagú épületekre milyen jövő vár?
Köszönöm!

Kedves Csikós Gábor!

Először is szeretném megköszönni, hogy kérdésével honlapunkat kereste meg, mely azt jelzi, hogy értékeli lapunk munkáját, annak sajátos hangvételét, szerkesztését. Örülünk kérdés feltevésének azért is, mert ez a régóta húzódó ügy sokak begyében ott van. Mi is foglalkoztunk már többször is a témával:http://amikisvarosunk.hu/cikk/vegrehajto-kiuritette-vam-design-centert-k...

http://amikisvarosunk.hu/cikk/mi-lesz-budakeszi-szellemhaz-sorsa-fo-utca...

Kérdését megválaszolásra megküldtük az önkormányzatnak, ill. a polgármesteri hivatalnak, de mivel az épület magántulajdon, mindenre kiterjedő válaszra aligha számíthatunk. Mihelyt választ kapunk, azonnal le fogjuk közölni.

Amit pedig a nem azonnali válaszadásunkra írt, csak annyit mondhatok, piciny szerkesztőségünk öntevékeny módon, mindenféle honorárium nélkül, szabadidejében szerkeszti a lapot, így sajnos ennél többre jelenleg nem telik tőlünk. Remélem viszont, hogy újságíró szakmai szempontból nem látszik lapunkon ez a hátrányos helyzet!

Tisztelettel: Horváth Jenő szerkesztő

Pillanatnyilag számos fa él a kérdéses területen, nyáron árnyékol, lombhullás után, télen átereszti a napfényt. Hány további fát tudnak ültetni a beépítés alatt? Ma az okos ember (és Önkormányzat) fát ültet a jelentősen megnőtt UV-B sugárzás (bőrrák-keltő és szemkárosító hatás) ellensúlyozására. Ne ismétlődjenek az értelmetlen fakivágások! Pl. a Széchenyi mellszobor körül (az így tűző napra került padon soha, senki nem ül...) vagy az I. Világháborús emlékmű körül, vagy a Fő út Erdő utcai betorkollásától lefelé jobb oldalon, ahol a kis kápolna mellett még öreg birsalmafák is teremtek! A virágágyás nem ad árnyékot! És mindezek nem kiöregedett, életveszélyessé vált fák voltak... A közterületi fák kivágása miatt kevésbé lesz élhető a város!

A városközpont (művelődési ház és környéke) átépítésével kapcsolatos javaslataink és észrevételeink a következők:
• Olyan funkciójú épületek létesüljenek, amelyek kizárólag művelődéssel, kultúrával és egészségügyi ellátással kapcsolatosak: művelődési ház, orvosi rendelő, tájház, kiállító tér a helyi művészeknek stb.
• Itt lehetne felhívni az idelátogató kirándulóknak és vendégeknek a figyelmét városunk természeti és épített látnivalóira.
• Legyen tágas, zöld terület.
• Lakások és kereskedelmi egységek építését nem tartjuk indokoltnak. Mozgásuk, tevékenységük erősen zavarják a művelődési ház programjait, azok élvezhetőségét. Az ide költözők nyugalmát, komfortérzetét az állandó programok és a folyamatos nagy forgalom negatívan befolyásolják.
• A Budakeszin közlekedő gépjárművek túlzott forgalma mindenkit érint, a település központjában létesítendő (Lidl, Rossmann, stb) kereskedelmi egységek nagy hatással lesznek a forgalomra, ami nagyobb mértékű légszennyezést, hosszabb menetidőt, fokozott zajterhelést eredményez. „BUDAKESZI, TERMÉSZETESEN!”
• A Fő utcán három nagy és több kisebb élelmiszer bolt van, és a városban található nagyobb áruházak (Tesco, Aldi, Spar) gyalogosan, tömegközlekedéssel, gépjárművel könnyen elérhetőek.
• Az esetleg idetelepülő élelmiszer bolt tönkreteheti a vele szemben már hosszú évek óta működő COOP üzletet, így megnő az esélye annak, hogy még egy üres, funkció nélküli épület legyen, olyan, mint a Fő utca és a Kossuth Lajos utca sarkán álló. Ha az önkormányzatnak lenne lehetősége megvenni vagy kisajátítani ezt a régóta üresen álló épületet akár egészségháznak is használhatná.
• Gondolom a Budakeszin élő és dolgozó neves építészek várják a megkeresést, biztos kiváló terveket készítenének, a helyi vállalkozások örömmel és szakértelemmel vennének részt a kivitelezésben.
• Fontos, hogy a tervek a meglévő pénzforrással összhangban legyenek, a város ne adósodjon el, a kivitelezés ezekhez igazodjon.
• A közvetlen telekszomszédokkal időben egyeztessenek a tervekről és a kivitelezésről.

Összefoglalva: Kulturális és egészségügyi funkciójú, sok zöld területű, a városképhez illeszkedő, a forrásokhoz igazodó, nem eladósító tervezést és kivitelezést javasolok.

Tisztelt Döntéshozók!
A tervek Közül az 1.verziót támogatom, a következő lehetőséggel számolva:
A Kossuth Lajos u. túloldalán, a Művelődési Házzal szemben álló épület, ami tényleg autószalonnak néz ki, belül üresnek tűnik. Egy tehetséges építész számára csak a fantázia szabhat határt a tér okos felhasználására. Többünk nevében írom, hogy legjobb, ami történhet az épülettel, hogy önkormányzati tulajdonba kerül. Jelen állapotában valóban elhanyagolt és városképromboló, de éppen emiatt lehetne találni jogszabályt, ami a tulajdonost kimozdíthatná a holtpontról.
Jó lenne, ha a városnak sikerülne megszerezni azt az épületet.

Üdvözlettel

Szabó Andrea

Új hozzászólás

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Jelölje be az alábbi jelölőnégyzetet. Ez az automatizált spamek kiszűrésére szolgál.