Vájt fül (2.) Kodály: Esti dal (+Videó)

„A kultúra nem azt jelenti, hogy fogkeféd van és meg tudod indítani a gramofont.
A kulturált ember látni és érezni tudja a szépet és jót”

(Wass Albert)

Sorozatunk mostani részében egy olyan kórusművet ajánl hallgatásra a „Vájt fül” rovata, mely a zeneirodalom egyik legszebb alkotása. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy a youtube-on rengeteg kórus énekli ezt a dalt, Japántól – Kanadáig. Ha lenne idő arra, hogy számba vegyük az összes előadás hallgatóit a neten, milliós lenne ez a szám, és ez a mai, elgagyisodott világban óriási dolog.

Kodály Zoltán 1922-ben gyűjtötte ezt a népdalt az akkor Heves, ma Nógrád megyei Pásztón. A páratlanul letisztult, egyszerű dallam mellett Kodályt sokak szerint elsősorban az ismeretlen parasztköltő gyönyörű sorai ihlették meg. A végeredmény egy idők végeztéig fennmaradó, mesterien harmonizált remekmű.

A hatalmas előadói választékból a dal négy csodálatos előadását is mellékelem a cikk elolvasásához, a mű élvezéséhez. Az első a váci Vox Humana éneke a Váci Székesegyházban, Maklári József vezetésével, egy 1997-es felvételen, majd ezt követi a Vikár Béla Vegyeskar 2004–ben Ludmány Géza vezényletével. Nagyon szép felvétel a világhírű, angol King’s Singers magyar nyelven elénekelt, „magyar lélekkel” előadott produkciója is. Végére hagytam egy budakeszi vonatkozású, nekem nagyon kedves és maradandó emlékű előadást, melyet szinte imaként énekelt el szólóban Kristófi Ági a 301-es parcellánál, 2010. október 23-án, mikor  civil kezdeményetésként, nem a hivatalos protokol előírásai szerint megkoszorúztuk Budakeszi halálraítéltjeinek, Bokor Jánosnak és Takács Kámánnak a közös sírját. Akik ott voltunk, soha nem fogjuk elfelejteni azokat a perceket. Talán sokan nem fogják elhinni, de az éneklés alatt mindenki, aki arra járt, csak Ági énekét hallgatta. Minden arra járó azt érezhette, hogy most a Jóisten imádkozik a két kivégzettért, a 301-es parcella összes kivégzettjeiért és érettünk egyaránt.

 

                          Erdő mellett estvéledtem,         

                          Subám fejem alá tettem, 

                          Összetettem két kezemet,

                          Úgy kértem jó Istenemet.

 

                          Én Istenem adjál szállást,

                          Már meguntam a járkálást,

                          A járkálást, a bujdosást, 

                          Az idegen földön lakást

                         

                          Adjon Isten jó éjszakát,

                          Küldje hozzám szent angyalát,

                          Bátorítsa szívünk álmát,

                          Adjon Isten jó éjszakát!

 

                          Ahány csillag van az égen,

                          Annyi fűszál van a földön,

                          Jézus annyiszor áldassék,

                          Szűz Mária tiszteltessék.

 

                   

 

 

 

Rovat: 
Megosztás/Mentés Megosztás