Üdvözöljük honlapunkon! - Herzlich Willkommen auf unserer Website!

Az elmúlt évek számos sikeres pályázata után, most a budakeszi piac megújítását vette célba az önkormányzat. "A helyi piacok fejlesztése Pest megye területén" pályázat 116 millió forint támogatást adna erre a felújításra, amennyiben elfogadnák azt.

A pályázat vázlatterveit a Bártfai-Szabó Építésziroda készítette el, melyet az augusztus 16-i testületi ülésen megszavazták a képviselők.

Bártfai Szabó Gábor a 2010. év házának építésze jó egy éve említette nekem, hogy Budakeszin nagyon sok építész él, de alig tudnak valamit egymásról. Bizonyára ennek a gondolatnak a jegyében fogant az a kiállítás, melyet nagy érdeklődés mellett nyitottak meg októben 19-én, a mind rangosabb kiállításoknak helyet adó Városháza folyosóján. (tovább...)
2012 a biciklisták nagy éve Budakeszin. Felépült a Budakeszi Bike Park, városunk extrém kerékpárosainak fellegvára, és elindult a Biciklizz Budakeszin is, melynek legfőbb célja a turista bringázás mozgalommá alakítása településünkön.
Tavasszal már hírt adtunk telki kiruccanásuk részleteiről. Most is elkísértük őket őszi túrájukra, melyet azzal a céllal szerveztek meg, hogy bebizonyítsák, nem is olyan nehéz eljutni a dombos Budakesziről a János-hegyi kilátóig. (tovább...)

Fischer Anna képei nem ismeretlenek az amikisvarosunk.hu olvasói előtt. Annával a honlapunk által meghirdetett májusi természetfotós pályázaton ismerkedtem meg, ahol liliom című fotójával harmadik díjat nyert. Legutóbb pedig nagy örömünkre, a szeptemberben megtartott Fűzfa Kupa legemlékezetesebb pillanatait megörökítő fotóival illusztrálhattuk a sportesemény hangulatát. Egyik-másik itt készült fotója több volt, mint „egyszerű fénykép”. Ezért is nagyon megörült szerkesztőségünk, hogy Anna Budakeszi szélesebb közönségének is bemutatkozhat legjobb alkotásaival a Városházán hamarosan megrendezendő kiállításán. Addig is gyönyörködjünk természetfotóiban! (tovább...)

2012. október 12-én délután, egy Budakeszi sikeres jövőjét meghatározó esemény helyszíne volt a Városháza tanácsterme. Itt írta alá dr. Tarnay Richárd kormánymegbízott, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője és dr. Csutoráné dr. Győri Ottilia városunk Polgármester asszonya a Budakeszi Járási Központ kialakításáról szóló megállapodást a biatorbágyi, nagykovácsi és zsámbéki polgármesterek jelenlétében. (tovább...)

A tavaly decemberben elfogadott nemzeti köznevelési törvény szerint az általános-  és középiskolákban szeptember elsejétől az első, ötödik és kilencedik osztályokban heti öt testnevelési órát kell megtartani, majd 2013-tól a fokozatos bevezetés jegyében az összes általános-  és középiskola minden osztályában. (tovább...)
 

A Budakeszin élő Császár Mónika 1972-ben, Münchenben harmadik lett  női torna csapatban és negyedik helyezést ért el gerendán. (tovább...)

Korábban megígértük honlapunk olvasóinak, hogy egy kis videó öszeállítást készítünk a rendezvény néhány emlékezetes pillanatáról. (tovább...)

 

 

 

 

Tavaly nyáron ismertem meg Dr. Skultéti Juditot, majd útjaink szétváltak. Pár hónappal ezelőtt újra találkoztunk. Nagyon megörültünk egymásnak, órákon keresztül beszélgettünk… Egyik felvetődő témánk a székrekedés volt. A lakosság majdnem fele, küzd valamilyen szinten bélrenyheséggel. Sajnos már a gyermekek is hajlamosak rá.
Pár hete megkértem Juditot, írjon a Lélek-melengetőbe és segítsen tanácsaival. (tovább...)
A mai napon, 2012. október 6-án Kristóf atya felszentelte a Szent László ház udvarán a budakeszi egyházközség kemencéjét és megjelentek a termelői piac első árusai is.
Mészáros György, az egyházközség gondnoka tájékoztatta honlapunkat ebből az alkalomból. Megtudtuk tőle, hogy Kristóf atya már régóta szeretett volna a ház udvarán egy kemencét, melyet a budakeszi egyházközség 12 tagjának és a hívek az adományaiból építettek fel. (tovább...)

Október az igazi őszi hónapunk, talán a legszebb, legszínesebb. Gyönyörködjünk, élvezzük a színpompás természet utolsó ajándékait. A tarka leveleket, színes terméseket, mert lassan a pihenésre, a közelgő télre készülnek. A nyári felpezsdült élet után talán nekünk is egy kicsit harmonikusabban, figyelmesebben kellene élni. Észrevehetően rövidülnek a nappalok, az éjszakák hosszabbodnak. Az esték és reggelek hűvösebbek lettek, el kell már a kardigán és az esőkabát. Hajnalban harmat ül a fákon és füveken. (tovább...)

Erre a kérdésre a megkérdezettek döntő többsége nem tudna választ adni, s csak kétségbeesetten tördelné a kezeit és nézné tehetetlenül bajba jutott embertársát. Pedig gyakran a legalapvetőbb életmentési ismeretek is visszahozhatják az élet-halál mezsgyéjére jutottakat. (tovább...)

Már sok mindent megírt honlapunk a budakeszi extrém biciklistákról, a pályaavatóról. Most ígéretünkhöz híven egy 8 és fél perces filmösszeállítást is láthatnak az egész napos program legjobb perceiről, pillanatairól. Többek között látható a filmben Tóth Dani hatalmas, látványos ugrása, melyet Máté Imre készített mobiltelefonnal az utókor számára, de ámuldozhatunk Dani és Molnár Péter vakmerő szaltóin is. Bizony, egy-két alkalommal az is előfordult, hogy a srácok "kirepültek" videó felvevőnk optikájának látószögéből, szinte legyőzve a gravitáció törvényeit. (tovább...)

Oldalak