Gábor Emese Budakeszi kulturális életének egyik meghatározó alakja. Neve országosan is egyre ismertebb. De ki is ő valójában? (tovább…)
Ezután a könyvbemutató után különösen időszerű a kérdés. Ki is Gábor Emese?
Mese-versek írója, meseillusztrátor, könyvkiadó, szobrász, környezetvédő, Budakeszi természeti értékeinek avatott ismerője, gombaszakértő, komolyzenész, netán jazzmuzsikus, vagy költő?
Bármilyen meglepő, életének eddigi 39 évében mindezek belefértek. Nem hinném, hogy most külön – külön kellene e cikkben foglalkozni valamennyivel.Most megjelent első verseskötete mellett mindössze a „jazzmuzsikus” Gábor Emeséről ejtenék néhány szót. Tavaly Emese a budakeszi Angara együttessel lépett fel a Mezei Mária emlékhéten. Az Angara nem jazzt játszott, de bizonyos jazz elemek is felvonultak játékukban. Ennek részeként Emese egy néhány periódusból álló jazz improvizációt adott elő gordonkán. Sok nagyszerű jazzmuzsikust hallottam életem során, így van némi összehasonlítási alapom. Elmondhatom, az a röpke két perc meggyőzött arról, ha Emese ezt a pályát választotta volna, ma hazánknak egy kitűnő jazz-gordonkása lenne. (Csak úgy mellékesen megjegyezném, hallott már valaki jazz-gordonkásról? Emese még e hangszer jazziasítására is képes volt egy szobor megalkotása és egy nagyszabású civilek kezdeményezte faültetés között.)
De térjünk vissza a május 9-i könyvbemutatóra, mely méltó körülmények között, a Rózsavölgyi – szalonban került megrendezésre, a 2012. évi könyvnap részeként. Gábor Emese elmondása szerint az „Őrizem a csöndet” az elmúlt 20 évben íródott verseinek a válogatása. Válogatása korai filozófikus verseit, az egész művészetét végigkísérő természet ihlette verseit és végül az érett női lélek szerelmes költészetét mutatja be. E művek időtlen harmóniája szinte felüdülést jelent a ma világának diszharmóniájában.
Pálfi Margit tolmácsolásában elhangzott a délelőtti könyvbemutatón az „Ősmocsár” és az „Erdőm, te ős – szeretőm” című költemények, melyeket a cikk alján lehet elolvasni. Az "Ősmocsár" című verset 2010.10.23-i ajánlással írta Gábor Emese a Budakeszin élő Debreczy Zsolt dendrológus professzornak, a fák, a természet nagyhírű tudorának. És láss csodát! Azon a télen a kiszáradt Nádas – tó újra megtelt vízzel és egy ideig kacsa családok is megtelepedtek ott, egészen a következő aszályos nyárig. Gábor Emese természetesen nem gondolja azt, hogy mindez vers imájának volt köszönhető, de talán egy kicsit ez is hozzásegített ehhez a csodához.
Az „Erdőm, te Ős – szeretőm” című költemény egy sajátosan szürrealisztikus hangulatú szerelmes vers, ahol a teljes beteljesülés hangulatát adja nekünk a költőnő a természet világában.
Végezetül meg kell említeni, hogy a könyvbemutatót kísérő zongoraművész Fóris Szilárd improvizációi mintha ugyanabból az alkotói vénából születtek volna. Két művész szerencsés találkozásának lehettünk fültanúi ezen a délelőttön a Szervita – téren.
ŐSMOCSÁR
Gyermekkoromban békák brekegtek
Nyári ezüstös alkonyokon,
Az ő hangjukra ringott a nád,
S ringott bölcsőm is
Ez volt az éltető s az altatódalom.
Zengett völgy, berek, hegytető,
S némán őrizte ősdaluk
A két óriás mamutfenyő.
×
Tó helye most száraz, kihalt.
Várom tán a nád még kihajt?
Várom rezdülésük a nád között,
De jaj! Minden madár elköltözött.
Csak ő maradt ott némán
És most is egyre nő,
Szemlátomást magányos
Két bölcs mamutfenyő.
×
Amott füstszürke házak,
Minden csupa korom.
Ha visszaköltözne a tó,
Visszajőne a gyermekkorom.
Ha madárdaltól zengne
Erdő, bérc és orom
Visszaköltözne, -vissza
Édes gyermekkorom.
Becsukom szemem:
Néha még ma is hallhatom,
Távolból jő csupán
Képzelt éteri hangokon.
De jó nekem e zsongás
Érzem, sőt már tudom:
Egyszer még visszaköszön
Régmúlt gyermekkorom.
Récék, bíbicek szárnyán
Száll kérő sóhajom:
Telj meg, Te kiszáradt tó,
Éltető oltalom!
Telj meg hát könnyeimből!!!
S egy nyári hajnalon,-
Egyszer megint zengj újra
A békaszólamon!
S lelkünk evezhet rajtad
Ringató csónakon.
Jöjj vissza ősmocsár! Jöjj
Édes gyermekkorom!
epilog:
Ti még látjátok:
Egyszer visszajő-…..
A könnymocsár feléled,…
Tó tükre visszanő,….
Lesz benne újra élet,….
Madárraj költöző,…
Akkorra talán kérges…
Törzsetek összenő….
…………………
Ti két öreg hatalmas
Ősmamutfenyő.
2010. 10. 23.
(ajánlás: Debreczy Zsoltnak )
ERDŐM
Mohos erdő ölén
Hol reszket a fény,
Ott leszek, ott a Tiéd.
Hol fülembe súgdos
Száz-szagú szellő,
S csepp ül a fák levelén.
Őzike búvik,
Tollpihe hullik
És érzem, mind az enyém.
Erdő, Te drága,
Vágyaim álma,
Zöldleveles tünemény.
Nyugszom öledben
-Csak tollpihe rebben,-
Nyár szirom-illata kél.
Mézrejtekű mélybe,
Tompuló fénybe
Egyre beljebb vigyél.
Deres hidegben,
Hol fa ága reccsen,
Légy utsó lehelletem!
Boríts be egyszer
Sok leveleddel,
Légy arany szemfödelem!
Télen a hóval,
Lágy takaróval,
Légy Te az én temetőm!
Védj puha földdel,
Testemet född el!
Erdőm, Te ős-szeretőm!
2011.03.18.