Minden évben, így karácsony közeledtével, Kozma Imre atya levelet ír nekünk, hívő és nem hívő embereknek. Gondolatai mélységesek, a szeretetről, a Gondviselésről szólnak, felébresztik gondolatainkat, ráébresztenek arra, hogy nem minden a pénz és a karrier…
A 21. században egyre kevesebb helyen fontos a család, a szeretet, a megértés, az összetartozás, az egymáson való segítés és az önzetlenség. Szeretném megosztani Önökkel Imre atya karácsonyra írt levelét, aktuális mondanivalójával sokunk számára útmutatás lehet. (tovább…)
Minden évben, így karácsony közeledtével, Kozma Imre atya levelet ír nekünk, hívő és nem hívő embereknek. Gondolatai mélységesek, a szeretetről, a Gondviselésről szólnak, felébresztik gondolatainkat, ráébresztenek arra, hogy nem minden a pénz és a karrier…
A 21. században egyre kevesebb helyen fontos a család, a szeretet, a megértés, az összetartozás, az egymáson való segítés és az önzetlenség. Szeretném megosztani Önökkel Imre atya karácsonyra írt levelét, aktuális mondanivalójával sokunk számára útmutatás lehet.
Karácsony Európában
Megfontuk az ádventi koszorúinkat, vásároljuk a fenyőfákat, mert otthonainkban karácsonyfák állítására készülünk.
Európa pedig – Szent Benedek, Szent Cirill és Metód Európája, az Uniót megálmodó atyák:
R. Schuman, A. de Gasperi, K. Adenauer Európája – Betlehem Szülötte nélküli karácsonyra készül.
A titokzatos betlehemi istálló, a mennyei fényben nyájukat legeltető pásztorok nem illenek szellemi tájképünkbe. A szent éj varázsa felszakadozott. Az elbeszélések, amelyek arról szólnak, hogy azon az éjszakán csodálatos módon minden megváltozott, nem hatnak meg bennünket.
Miért tagadják milliós tömegek az Istent? Talán meggyőződtek róla, hogy nincsen? Miért hagyják el milliók a vallásukat? Talán rájöttek, hogy tévedtek? Dehogy, egyszerűen áldozatai lettek a propagandának.
Az ember, aki Istentől elidegenedett, önmagától és embertársaitól is elidegenedik, és saját világának rabjává lesz.
Egykor a keresztény hit vezette ki Európát a barbárságból.
A felelős, elkötelezett vezetők felismerték és vallják, hogy ma is ez a hit fogja kivezetni az újabb barbárságból.
Európa jövője karácsonykor felveti a kérdést: Megszületik-e nekünk újra a Gyermek, akiben az Isten harmat-lábakon közeledik hozzánk, Aki a megfogant magzat észrevehetetlenségében lépett a világba. Aki, program helyett azt mondta, szeressétek egymást. Rangosztás helyett azt, hogy, aki első akar lenni, mindenki szolgája legyen. Szellemi viadal helyett, hogy irgalmat akarok, nem áldozatot.
Európa jövője karácsonykor felveti a kérdést: megszületnek-e Európa fiai és leányai, akikben megáldatik Európa földje. Ez a föld azoké lesz, akik benépesítik.
Jövőnk a gyermekeik ágyacskái fölé hajló fiatal szülők kezében van, akiknek elszántsága s öröme, fényt, biztonságot, és kiszámítható jövőt ígér Európának.
A társadalom egészének pedig az a dolga, hogy kitüntető figyelmével és támogatásával visszaadja a becsületét a családnak, amely az isteni terv szerint a társadalom legfőbb iskolája, ahol kialakulnak a legalapvetőbb viselkedési és viszonyulási formák, s ahol előkészülünk társadalmi feladataink megértésére és teljesítésére.
Karácsony megtanít arra, hogy Istennek egyszerű „módszerei” vannak, hogy sikerre vigye ügyét. Bölcsőt faragtat, nem emlékművet. Pásztorokat mozgósít, nem hadsereget. Szelíd tudósokat indít útnak, nem agresszív sajtóirodákat. S a döntő, hogy a szeretet műveli mindezt.
Nekünk sincs nagyobb esélyünk a világ meggyőzésére, mint egy síró gyermeknek. Mi lenne, ha embertársainkat előbb közelítenénk meg szeretettel, mintsem érveink, igazságaink, érdemeink, erőink és hatalmunk fölényével? Igaz, szokatlan lenne ez a „fellépés”. De Isten, hogyan kezdte?
Budapest, 2012 Karácsonyán
P. Kozma Imre OH
prior
Fotó: Vecsei Anett
