Az 1943-ban született kanadai Joni Mitchell neve, művészete nem sokat mond a magyar és európai zenehallgatóknak, pedig egészen kivételes életművet tudhat maga mögött a folk-, rock-, jazz- és sanzon éneklés nagyasszonya, akit az amerikai kontinensen hatalmas elismerés és tisztelet övez. (tovább…)
A kultúra nem azt jelenti, hogy fogkeféd van és meg tudod indítani a gramofont.
A kultúrált ember látni és érezni tudja a szépet és jót
(Wass Albert)
Az 1943-ban született kanadai Joni Mitchell neve, művészete nem sokat mond a magyar és európai zenehallgatóknak, pedig egészen kivételes életművet tudhat maga mögött a folk-, rock-, jazz- és sanzon éneklés nagyasszonya, akit az amerikai kontinensen hatalmas elismerés és tisztelet övez.
Joni Mitchell pályáját, mint dalok zeneszerzője és ihletett szövegírója kezdte a 60-as évek közepén, de első, igazán nagy sikerét 1970-ben aratta a Both Sides, Now című, egy szál gitárral kísért dalával. Ez a dal egy rendkívül nehezen lefordítható szövegű költeménye Mitchellnek. Ha valaki kellő absztraháló-költői vénával rendelkezik, boldogan venném, ha egy nyersfordításban ismertetné velünk a szöveg tartalmát, mely nem nélkülöz szürreális elemeket sem. Sajnos a fordításra Magyarországon még ismereteim szerint senki nem vállalkozott. Ez a dal alapozta meg egyébként Mitchell legendáját is az amerikai kontinensen. 2000-ben el is készült a dalnak egy újabb változata. Itt, honlapunkon is hallhatják az első, 1970-es, és második, 2000-es változatot egyaránt. Döbbenetes a két előadás közötti különbség. Az elsőben Mitchell éteri tisztaságú hangján szól világunkról, erről a gyakran kutyául nehéz és kiismerhetetlen világról, amelyet „I really dont know life at all” (Igazán nem is ismerem az életet) mondattal zár, de ebben a dalban a szöveg és az előadás még bizony nem volt igazán összhangban. Itt a költőnő Mitchell még az előadó Mitchell előtt járt.
A második, 30 évvel később előadott verzió viszont katartikus élmény minden mély gondolatra és érzésre fogékony hallgatónak. A pokol sötét bugyrait már megjárt művész, kábítószertől, alkoholtól, cigarettától elmélyült, rekedté vált hangján,
egy hatalmas vonószenekar kíséretében ugyanezt a dalt elképesztő drámaisággal adja elő, egészen más hangsúlyokkal. Ez az előadó művészet csúcsa!
De ne ragadjunk le Mitchellnek ennél az egy dalánál, szerzeményénél. Még további három szerzeményét, előadását is csatoltam cikkemhez. A „Help me”, 1974-ben készült. Ez a csodásan szép, egyedi hangzású dal mély együttérzéssel szól a hontalan, reménytelenül elveszett életűekről. Ezt követi egy 1998-as felvétel, ahol speciálisan hangolt, három húros(!) gitár játékát is élvezhetjük a „Song for Sharon” című, kissé jazzesre vett előadásban. Végül egy igazi jazz csemegét is hallhatunk, ahol 2008-ban a jazzikonok, Herbie Hancock és Marcus Miller kíséretében énekli el „River” című dalát.
A nyolcszoros Grammy díjas Joni Mitchel ma szakmailag az egyik legnagyobbra értékelt komponista és előadó a tengerentúlon.
Magánéletéről szinte semmit nem tudunk, bár azért ez sem egészen igaz, mert Amerikában köztudott volt az, hogy 22 éves egyetemistaként szült egy kislányt, akit örökbeadott, és több, mint 30 éven át teljesen elveszett a szeme elől. Közvetlen barátai tudtak erről és lelki gyötrődéséről, mely életét mindvégig elkísérte, egészen addig a boldog pillanatig, mikor sok éves kutatás után megtalálta lányát és két unokáját. Erről is találtunk egy kisfilmet.
Ez év novemberében lesz 70 éves az egykori angyalarcú, szőke hippie lány.
Fotóforrás: Wikipedia
