Most, hogy elment, érezzük majd igazán, hogy milyen fontos volt ő nekünk, budakeszieknek.
Valamikor 2004 tájékán költözött Budakeszire a családjával. Jómagam 2005 tavaszán találkoztam vele először. (tovább…)
Most, hogy elment, érezzük majd igazán, hogy milyen fontos volt ő nekünk, budakeszieknek.
Valamikor 2004 tájékán költözött Budakeszire a családjával. Jómagam 2005 tavaszán találkoztam vele először. Ekkor álltam elé azzal az „őrült” ötlettel, hogy nem lenne-e kedve fellépni néhány szám erejéig a gyermeknapon,
a budakeszi park színpadán, a Czövek Erna Zeneiskola fúvószenekarával.
Gyula ekkor hamiskás mosollyal az arcán rám nézett és röviden csak ennyit mondott: „Ez lokálpatrióta kötelesség? Ott leszek!” Igen, ezt mondta, pedig még csak rövid ideje élt városunkban és engem mindössze néhány perce ismert meg.
Aztán ez a gyereknapi fellépés megismétlődött 2006-ban és 2007-ben is. Ezt követően pedig az EFMK-ban hat esten, hat fiatal jazz zenekarral, tanítványaival lépett fel a budakeszi jazz klub keretében. Ezeken a koncerteken a fiatalok jó esetben benzinpénzért léptek fel, Gyula pedig továbbra is „csak” lokálpatriótaként fújta hangszerét.
Közben szoros barátságot kötött a budakeszi Kompánia Színházi Társulattal és „leányvállalatával” az Angara együttessel is. Sok-sok közös koncerten lépett fel Lukács Laciékkal. Gyula mérhetlen zene iránti alázatát, emberségét, önzetlenségét bizonyították ezek a közös munkák is. Liszt díjas, nemzetközileg elismert művészként sem próbált soha főszereplő lenni. Ezeken az együttmuzsikálásokon ő is egy volt a csapatból. Amolyan szerető édesapaként, sok humorral, megértéssel nyesegette, finomítgatta az angarások muzsikálását.
A Betűtészta Könyvesboltban is nagyon szerették a gyerekek játékos hangszerismereti előadásait.
És természetesen sorra jöttek 2009- től a Mezei Mária Emlékhét fellépései is. Rátonyi Róberttel, Szakcsi Lakatos Bélával, Elsa Valleval és beszállt egy-két szám erejéig a Harcsa Veronika együttes játékába is.
Az utolsó években súlyos betegen is játszott, játszott és játszott. Bízott a végső percekig abban, hogy legyőzi a gyilkos kórt. Sajnos az ez évi Mezei Mária Emlékhéten már nem volt ott, pedig nagyon vártuk, hogy beszáll ő is Berki Tamás zenekarába.
Gyula híres volt arról, hogy mindig visszahívott mindenkit, ha valamiért nem vehette fel a telefonját. Két hete már hiába csörgettük. Sejtettük, hogy nagy lehet a baj.
Köszönjük a sorsnak, hogy itt, Budakeszin, Csepregi Gyula kortársai lehettünk!
Fotóforrás: csepregigyula.hu
