100 éve született Csák Ibolya, az első magyar női atlétikai olimpiai bajnok. A vele készült utolsó interjú. (+VIDEÓ)

 

 

A berlini játékokon 1936-ban magasugrásban győztes Csák Ibolya – Tarics Sándor mögött – Magyarország második legidősebb olimpiai bajnoka. Holnap ünnepli kilencvenegyedik születésnapját. Melegséggel tölti el az ember szívét, ahogy derűsen viszszatekint olykor nehézségektől sem mentes életére.

 

Hogyan ismerkedett meg a magasugrással abban a korban, amikor a női sportolók ritkaságszámba mentek? 

– Virgonc kislány voltam. Nyolcéves koromtól nővéremmel a nyarakat a Tatabánya melletti Környebányán töltöttem nagynénémnél. Volt ott egy uszoda és egy teniszpálya. Alkonyat után már nem teniszeztek a felnőttek, ilyenkor meglazítottam a hálót, és kedvtelésből elkezdtem magasat ugrani. 

– Mikor kezdte a versenysportot? 

– Tizenöt éves voltam, amikor 1930-ban édesanyám levitt a Nemzeti Tornaegyletbe. Három évig mint tornász versenyeztem. 1933-ban megalakult az egyesület atlétikai szakosztálya, és én mindjárt „átugrottam” az atlétikára. Bemutatkozáskor egy fűrészporos, fedett tornateremben százharmincöt centimétert ugrottam. A második versenyemen már kint, rendes pályán száznegyvennégy, a harmadikon száznegyvenkilenc centit értem el, ami magyar rekordbeállítás volt. 

– Egy év versenyzéssel magyar rekordbeállítás? 

– Igen. Ezt követően a Széna téri atlétikai pályán meglátott Balogh Lajos, aki korábban nyílt angol bajnokságot nyert távolugrásban. Ő lett az edzőm. Tanácsára áttértem a nagyon gazdaságos mozgású, úgynevezett Porther-féle ollózótechnikára. A berlini olimpia évében már százhatvanegy centiméterrel tartottam a magyar rekordot. A világrekord ekkor százhatvanöt centi volt. 

– Mennyit kellett edzenie? 

– Nem sokat. Egy héten háromszor másfél órát. Az ugrótechnikám tökéletesítése volt a lényeg. 

– Berlinbe esélyesként érkezett? 

– Azt nem mondanám. A százhatvanegy centi ugyan jó eredmény volt, de nem rendelkeztem nemzetközi versenytapasztalattal. Az olimpiára induló magyar atlétikai csapatban huszonöt férfi mellett én voltam az egyetlen női versenyző. Rajtam kívül Elek Ilona tőrvívó és néhány tornászlány kapott helyet a küldöttségben. Magyarországon a női sport ekkor kezdett kibontakozni. Az olimpián 1928-ig csak férfiak versenyeztek. 

– Felelevenítené a versenyét? 

– A női magasugrás 1936. augusztus 9-én, három órakor kezdődött. Éppen akkor úszott Csík Ferkó is. Egy Csík meg egy Csák egy napon! Fél négykor kaptuk a hírt, hogy Ferkó legyőzte a verhetetlennek hitt japánokat a százméteres gyorsúszásban. Nagyon feldobott a siker. Száznegyvennyolc centiméternél még öten voltunk versenyben. A százhatvan centit már csak hárman ugrottuk át. Az angol Oden, a német Kaun és én. A százhatvankét centimétert elsőre és másodikra is mindhárman levertük. Harmadik kísérletre vetélytársnőim megint hibáztak. Utolsóként én következtem. Ma sem értem, de minden feszültség elszállt belőlem. Éreztem, hogy sikerülni fog. Sikerült is, ezzel nyertem. Augusztus 18-án, az egyéves házassági évfordulómon érkeztünk haza. Ott várt a Keleti pályaudvaron az ünneplő tömegben szeretett férjem, Kádár Lajos is. Hazai versenyeken mindig ő ásta fel nekem a homokot, hogy puhára huppanjak. Lakóhelyünkön, a Hűvösvölgyben, virágokkal díszített hintó és tíz, magyar ruhába öltözött leányka fogadott. A menet élén rezesbanda és cigányzenekar haladt. 

– Ibolya néni volt az első magyar női olimpiai bajnok? 

– Nem. Elek Csibi, akivel egy szobában voltunk elszállásolva. Ő két nappal előttem nyert. 

– Mi volt a győztes jutalma? 

– Ötven pengő. Ezt megkapta minden magyar olimpikon. Meg egy gyönyörű intarziás asztal Berlin 1936 felirattal és az öt karikával. Egy Magyarországból Németországba került asztalos jóvoltából, aki a tíz magyar aranyérem és a nemzetek közötti harmadik helyezésen felbuzdulva minden egyéni győztesnek készített egy-egy darabot. Most is itt ülünk mellette. Velem együtt öregszik, de még jó állapotban van. De hogy el ne felejtsem a legfontosabbat, hazaérkezésemkor már várt egy gratulálólevél, hogy felvettek a Nemzeti Bank pénzjegynyomdájába telefonkezelőnek. Édesanyám is itt dolgozott. Ezt az állást már az olimpia előtt megpályáztam, de akkor még nem kaptam meg. Nagy volt akkoriban a munkanélküliség. 

– Semmi több? 

– De igen, megkérdezték, van-e még valami más kívánságom is? A férjemnek kértem egy tisztviselői állást. Őt a Beszkárt számviteli osztályára vették fel. Onnan ment nyugdíjba a hatvanas években. 

– Azt állítják önről, hogy egyetlen versenyen sem veszített. Így van? 

– Igen, csak aranyérmeim vannak. 1938-ban az Európa-bajnokságon, ahol 164 cm-es magyar rekordot értem el, a német Dora Ratjen 170 centis világrekorddal ugyan túlugrott, de eredményét később megsemmisítették, mert néhány héttel a verseny után feleségül vette a barátnőjét… Ha vár egy-két évet, talán nem veszik észre a turpisságot, de türelmetlen volt. Tulajdonképpen e nevezetes eset óta vezették be a szexvizsgálatot a sportban. 

– Meddig élt a 164 centiméteres magyar rekordja? 

– Huszonnégy évig, 1962-ben javították meg. 

– 1938-ban, 23 évesen, nagyon fiatalon befejezte a versenysportot. 

– 1939-ben kitört a háború. 1940-ben megszületett a kislányom, aki most is vigyáz rám, 1942-ben pedig a kisfiam. Azután hosszú ideig nem tudtam semmit katona férjem hollétéről. Később egyik bajtársa a halálhírét hozta. Valójában fogságba került, de túlélte. Együtt maradt a családunk. 

– Edzői, sportvezetői szereplésre nem vágyott? 

– Miért? Hát nem szépek az eredményeim? Meggyőződésem, attól, hogy valaki jó versenyző, még nem biztos, hogy jó edző vagy sportvezető lesz. Nem volt meg bennem az a szuggesztivitás, az a képesség, amivel tudásomat tovább tudtam volna adni. Gyermekeim születése után a családnak éltem, de nézőként rendszeresen lejártunk az atlétikai versenyekre. 1970-ig dolgoztam első munkahelyemen, a Pénzjegynyomda telefonközpontjában. Szerettem a munkámat. Nyugdíjasként mindössze 1600 forintra számíthattam, ezért 1992-ig tovább dolgoztam, ugyancsak a Pénzjegynyomdában, de már az orvosi rendelőben, mint asszisztens. Ráhúztam még huszonkét évet… 

– Eredményeivel manapság életre szóló egzisztenciát lehet teremteni. 2004-ben alapították meg a Nemzet Sportolója címet, mely az erkölcsi megbecsülésen túl igen jelentős pénzösszeggel jár együtt. Sokak meglepetésére ön kimaradt a díjazottak közül. 

– Én nagyon régen versenyeztem. Elfelejtettek. De örülök annak az életjáradéknak is, amit 1996 óta juttatnak az olimpiai bajnokoknak. A MOB tavaly a kilencvenedik születésnapomra ünnepséget szervezett a Flamenco szállodában. Mint sportoló, megtettem, amit lehetett. Ha még egyszer kezdeném az életem, ugyanezt tenném. Nem lettem milliomos, de ez nem számít. Sohasem azt néztem, hogy mennyivel jobb másoknak. A boldog családi élet mindennél többet ér. Január 6-án, vízkeresztkor születtem. A kis Jézus előtt álló háromkirályok végigkísérték egész életemet.

 

 

Forrás: http://mno.hu/sport/verhetetlen-magassagban-515546

              http://nava.hu/id/mec-3/

               

Wikipédia

MTI fotó: Petrovits László