Selyem képeit régen ismerem. Minden alkalommal jókedvem kerekedik színes világától, szeretnék cigánykerekeket hányni, bukfencezni kikericses rétjén, s együtt fújni a buborékot napsapkás emberkéjével, buborékjai magukba sűrítik a négy őselem, a víz, tűz, levegő és föld energiáját, s játékosan járják útjukat az univerzumban. (tovább...)
Selyem képeit régen ismerem. Minden alkalommal jókedvem kerekedik színes világától, szeretnék cigánykerekeket hányni, bukfencezni kikericses rétjén, s együtt fújni a buborékot napsapkás emberkéjével, buborékjai magukba sűrítik a négy őselem, a víz, tűz, levegő és föld energiáját, s játékosan járják útjukat az univerzumban. A tavaszi nap-éj egyenlőség után hódító útjára kelt fényt eleveníti meg Budakeszin még nem kiállított képei mostani tárlatával.
A művész a színek ezer árnyalatával festett képi világát akkor is élvezzük, ha gondolatiságát nem fedezzük fel. A fényt látjuk különböző megjelenésében, a Kiáradót, körbeölelőt, a felrobbanót, amikor szivárvánnyá bomlik, az emberben megbújót, nap, hold, vagy csillagok képében, a tűz elsöprő erejében, arany-ezüst ragyogásban, amellyel alakjai kontúrjait meghatározza. Angyalok fújják harsonáikat, köszöntve az embert, aki a nagyon magas torony tetején kitárja karjait az ég felé, ahonnan csillagocskák néznek vissza rá. Alant színes kicsiny házacskák, amelyek nyitják, vagy zárják felénk ablakaikat a művész mondanivalójához alkalmazkodva. Barnahajú copfos lány áll az út elején, körötte madarak repdesnek, az út pedig hosszú, félelmetes, tüzek gyúlnak rajta. A lány fél rálépni, de a távolból felsejlő jövőképből erőt merít, tudjuk, végigjárja kiszabott útját. Kitárt szárnyú madarak kelnek útra az univerzum felé, mézeskalács emberkék függeszkednek, mint a karácsonyi fenyőn a díszek sora, csöppnyi lányka mutat az ég legszebbik csillaga felé. Madárka csőréből a tavasz dala virágokat formáz, a tavasz ragyogása pírt lehel a benne elmerülő lányka arcára. Emberpár ölel át egy fát-tán táncot járnak, süt róluk, a fáról is az egészség, az öröm. S mindenütt a mozgás, a kavargás, a teremtés és változás ezerszínű megvalósulása.
A selyem ünnepi kelme, magasabb rendű dolgok, a szellemiség megörökítésére való anyag. Ez a szellemiség a teremtés misztériuma a művész képein. A teremtést és a teremtőt szimbolikus ábrázolással rejti el, s teszi ugyanakkor értelmezhetővé számunkra. Facebook oldalán pár mondattal eligazít bennünket gondolatairól, a kiállításon magunkra szorítkozhatunk a felfedezésben, mint mondja a művész, semmiben nem akarja a befogadót korlátozni. A teremtés szimbóluma a z egyenlő szárú kereszt, ezt a szimbólumot a színe, s visszáján megörökített házacskák és a kép szimmetriája rajzolják ki. Isten a maga képére teremtette az embert, így hát a teremtő erő minden emberben születésétől kezdve benne lakozik, s vár ránk egy út, amit ha végigjárunk, vár bennünket a jutalom, a szellemi világ tudása . A fizikai valóság állandóan változik, a szellem az egyetlen örök. Ám a szellemi örökség halál nélkül nem jár, csak ki ezt tudomásul veszi, az ihat az örök élet vizéből. Mindenkori életünk többsíkú építkezés, merít a múltból –hiszen a tudás fájának almájából az első emberpár, Ádám és Éva evett-, de minden korban mindenkinek új tudásfa nő, dolgunk, hogy az új tudás leszakításával a múltat beépítve éljünk új tudásunk szerint. S ha megtartjuk gyermekien tiszta szívünket, látásunkat, elnyerjük a rengeteg valós között az igazit.
Végül a művész önmaga portréját is megfestette, saját tudását, tapasztalatát olyan örömmel osztja meg velünk, mint amilyen önfeledten fújjuk szanaszét a pitypang virágát tavasszal.
A művészről készített portréfilmet honlapján, a balassajulia,com-on tekinthetik meg, kiállítását pedig az Erkel Ferenc Művelődési Központ Mini Galériájában május 9-ig.
https://www.facebook.com/julia.balassa.7
 |
 |
 |
 |
