Provence-ban szüreteltem. Nap Víz Föld Bor és Emberek…

A szüretelés egy jó, tudatos gazdánál komoly munka. Ám a táj, az otthonos fogadtatás, az ételek, a társaság és az együtt átélt élmények feledtetik, vagyis inkább szebbé teszik, akár a hosszas napokon át, esőtől ázva csurom vizesen hajlongást a szőlőtőkék ezrei közt…
Ez történt velem Beaujolais vidékén, Lyon -tól kissé észak-nyugatra, Villefranche magasságában, egy Denice-i varázslatos birtokon, szeptember első felében.
Ki gondolná, hogy két hétig tartó napi nyolc óra kemény munkára tekinthet az ember úgy, mint egy nyaralásra?! És igen! Micsoda álom! 



 

Tizennégy órás útra keltem Földanya havának kilencedik napján, hogy megláthassam ezt a szivárványszínű harmonikus provanszot. Itt a föld narancsos – téglás- vörös, a növényzet dús-zöld színű, az ég szín-kék, a felhők hatalmas fehér habcsókok a boltozaton (ha kinyújtom kezeim, elérem őket).
Az házak és otthonok, a számlálhatatlan kastély és templom, az utakat szegélyező ’kerítések’ itteni kövekből épültek mind, meleg földszínűek. Átjárja őket az áramlás – kiáradás, befogadás, fény. Az emberekben öröm. A földművesek szorgalmas, keménykezű, jószívű, alázatos emberek. Szeretik a munkát, élvezik a gyümölcsét, szeretnek adni, s tudnak megköszönni.

 

A Zimmermann birtokon ezidőtájt 25-30 ember dolgozott egyszerre, hogy leszüretelje az idei termést, melyből vörös, fehér és rozé jó bor készül évente, mindenki örömére.
Amikor túl voltunk az első két nap igen tempós munkáján, feltettem a kérdést: – hát mennyi területük van, s azokon mennyi gyümölcse ezeknek az Embereknek, hogy ennyit lehet egy nap szüretelni?
 Hatalmas…
Dombok – völgyek vidékeken át. Fények és színek, szőlők és emberek, borok és ízek…
Hogy pontosan mikor kezdődik, s mennyi kéz szükséges ehhez a munkához, attól függ, milyen termést áld az aktuális időjárás. Elemek. A Nap, a Víz, a Föld, s az Emberek. Testből test, Lélekből lélek. Így van ez.

 

 

Pazar vendéglátásban volt részünk. Nem mindenhol van ez így, minden birtoknak és szőlőgazdának megvan az egyedisége. ’Nálunk’ (mert igencsak otthon érezhettem magam), fenséges ételek kerültek az asztalra minden étkezésénél. Esténként négy fogás, természetesen sajtok minduntalan, és a háziak saját bora. A desszertekért külön áriába foglaltuk a szakácsnők nevét… Hát tudják ám a gazdák, mivel kell visszacsalogatni a munkaerőt a következő szüretre!
A környezet idillikus volt. Festői kertek a ház körül, mennyei panoráma körös-körül, művészi belső udvar, és hangulatos kupolás terem, ahol igazán kényelmesen lakhattunk.

 

 

A társaság sokszínű volt. Franciák, lengyelek a legtöbben, mi magyarok négyen voltunk.
 Vidámak voltunk és fáradtak. Ismerkedtünk, beszélgettünk, sokat nevettünk, zenét hallgattunk, néhányan olvasgattunk, addig a többiek borozgattak. A szőlőföldeken igen kemény volt a munka. Nem volt lazsálás, örültünk, ha egyszer-egyszer nyújtózhattunk néhány másodpercnyit. Látványos volt, ha valaki lemaradt, és az is, ha fölényesen elsőként ért a sor végére. Ám mindenki szó nélkül sorolt át a társaihoz, ha ő maga már végzett.
 Jó volt tapasztalni, hogy a húszévestől a hatvanévesig mindenki bírta, s szerette a munkát! Délutánonként fél óra szieszta járt. Hétvégén kirándulgattunk, míg bírta a lábunk. 
Nagyon – nagyon szép és jó volt!

 

 

Nehezen indultam útnak. Egy órával az indulás előtt még paradicsom szüret és befőzés volt a feladat. Soha nem hagytam még el budakeszi otthonunkat, a növényeimet, a munkáimat, a családomat- barátaimat ennyi időre. 
S amily nehéz volt a kezdet, oly felemelő volt az ottlét, s varázslatos a vég. 
Egy Lyonban töltött utolsó hétvége, s egy vonatjegy ajándékba Marseille-en át, a Földközi tengerhez! Ahova évek óta vágyódtam. A Tenger! Egyetlen éjjel, s egyetlen nap a zúgó, azúrkék tenger partján… Találkozás.

 

Toulonból hazafelé az Azúr-parton haladtunk, láttuk Monaco és Nizza éjszakai fényeit. Olyan volt, mint mikor egy üveg fenyőmézet nyújtanak feléd, s Te csak egy csöppet kóstolhatsz belőle – ám izgalmas és csodálatos volt!

 

Élmények születtek, Barátságok szövődtek, a jóbor készült, most pedig itt ülök, és szavakat festek a papírra. Beszínezem az Olvasók szívét, hogy átragyogjon lelkükön az öröm, átitassa testüket a melegség, tükröződjék szemeikben a szépség, s ringassa Őket a táj minden természeti ELEM felszabadult végtelenjébe…

 

UTÓSZÓ – Üzenet Nektek 

 

Haza

 

Utolsó éjszakám töltöm, s majdan egyre közeledem Hozzátok.
Mediterrán tenger zúgásában pihenek. Lehelete csókol engem, álomba émelyítő sóhajra enged, reggel majd friss illata ébreszt.

 

Velem

 

Együtt érkeztünk az ősszel.
Még késő nyári szellővel szárnyaltunk, – Délről, provance-okon át.
 Égi palástok vetették reánk árnyaik – egyszer, s izzó testével a Napnak váltunk eggyé másszor, 'hogy reánk szórta fényeit, utunkon mint kísérőnk, hogy hazánkba ily szépen térhessünk…



 

2012. Földanya hava 25-26. napja


 

Sokan kérdezték, visszamennék e Franciaországba dolgozni, vagy akár ott élni.
Lehetséges. Sőt, nagyon jó volna időnként ott tölteni néhány hetet.
 Mindenesetre néhány Szívbarátom már ’bejelentkezett’, hogy legközelebb tartsunk együtt szüretelni ( és remélem, így lesz!
De egy valami biztos! Amikor átléptük a ’határt’ Szlovénia felől, és érintettük a magyar földet, valahogy megdobbant a szívem…

 

Budakeszi – Nagyszénászug, Kétezer-tizenkettő, Enyészet hava



 

Tófalvi Erzsébet Tofi

 

 

TÖBB KÉP NAGYOBB MÉRETBEN A GALÉRIÁBAN

Fotók: Tófalvi Erszébet Tofi, és Szakács Krisztián