Négygyerekes anyaként régóta igyekszem rájönni, hogy mitől lesz egy iskola jó iskola. Mitől érzik jól magukat, és tudnak minél teljesebben kibontakozni a gyerekek.
Négygyerekes anyaként régóta igyekszem rájönni, hogy mitől lesz egy iskola jó iskola. Mitől érzik jól magukat, és tudnak minél teljesebben kibontakozni a gyerekek. Arra jutottam, hogy a támogató légkör nagyon fontos ebben. A gyerekeket vegyék emberszámba: vágyaik, hangulataik, ötleteik és gondolataik legyenek fontosak. Bízzanak bennük, és ismerjék el értékeiket és teljesítményüket.
Most úgy gondolom, hogy ez a támogató légkör nagyon hiányzott eddig Budakeszin. Igen, a legtöbb diák szenvedett (és szenved ma is) a hiányától az iskolában, de a tanárok jó része is.
Rájöttem, hogy nem sokra fogunk menni, mi, szülők, ha hangosan szidjuk az iskolát – inkább meg kell mutatnunk, hogy mit szeretnénk, és segítséget kell felajánlanunk azoknak a pedagógusoknak, akik szívesen indulnának el az általunk javasolt irányba. Fontos megmutatnunk, hogy vannak állami iskolák is, ahol „alternatív”, „személyiségközpontú” pedagógia valósul meg, ahol lényeges, hogy a gyerekek élvezettel, természetes motivációjuktól hajtva tanulnak, és mernek kérdezni. Fontos megtalálnunk azokat, akik segíteni tudnak a budakeszi pedagógusoknak megismerni ezt az utat, és leegyszerűsíteni számukra az ilyen irányú tapasztalatszerzés lehetőségét.
(Vagyis: meg kell teremtenünk a támogató légkört a szülő-pedagógus viszonyban, ahelyett, hogy mint két ellenséges tábor, szemben állnánk egymással. Reméljük, hogy ezáltal egyre őszintébb kommunikáció valósulhat meg, és egyre inkább együtt tudunk működni.)
Az első lépés ebbe az irányba a június 4-én rendezett előadás és beszélgetőest volt a Kincskereső Iskola igazgatónőjével a Rathauskellerben. https://www.amikisvarosunk.hu/cikk/orom-es-hatekonysag-gondolatebreszto-est-pedagogia-megujulasarol-az-allami-iskolakban-video
A Kincskereső Iskolát Winkler Márta alapította 1988-ban, ez az ország legrégebbi „alternatív” iskolája. A mai napig állami/önkormányzati fenntartású, a szülőket havi 10 000.-Ft befizetésére kérik az iskola alapítványába (ez anyagköltség és programokra megy el). Az iskola csak XI. kerületi gyerekeket vehet fel. (A II. kerületben a Gyermekek Háza is hasonló feltételek közt működik.) Ez egy hatévfolyamos általános iskola, évente 26 kisgyermek kezdheti meg itt tanulmányait, és közülük legfeljebb egy-kettő folytatja a hat év után másik általános iskolában – döntő többségük bejut valamelyik hatosztályos gimnáziumba. Márpedig ezek igen jó eséllyel a legnépszerűbb egyetemi szakokra is bejutást biztosítanak. Ezeket a szép eredményeket olyan osztályokkal érik el, amelyekbe szándékosan 1/3 átlagos képességű, 1/3 átlagon felüli és 1/3 átlagon aluli képességű / SNI gyereket vesznek fel. Vagyis: az utóbbi csoport nagyobb része is sikeresen felvételizik egy jó gimnáziumba a Kincskereső Iskola elvégzése után.
Ezek az információk keltették fel érdeklődésemet az iskola iránt, és a következőket tudtam meg:
-
a 26 helyre minden évben egyre több kisgyerekkel jelentkeznek – az idei beiratkozásnál 173-mal.
-
A pedagógia lényege az öröm, a rugalmasság: igyekeznek alkalmazkodni a gyerekekhez, az éppen őket izgató dolgokon keresztül sajátítják el a tananyagot, nem pedig előre megírt tanmenet szerint. A tevékenységük változatos, alkalmazkodik a gyerekek állapotához (fáradtak vagy energikusak, tudnak-e figyelni), sokkal több mozgás szövődik bele, mint általában az iskolákban.
-
Nagyon figyelnek az önértékelés és a szociális kompetenciák fejlesztésére. Nemcsak a tanítók / tanárok értékelik a gyerekeket negyedévente (szövegesen mindvégig, bár negyedik osztályban megjelennek az érdemjegyek is), hanem a tanulók is saját magukat. A felsőbb évesek kapcsolatot tartanak a kisebbekkel, amit az „elsős-avatás” és számos más iskolai program is elősegít.
-
A drámapedagógia, olvasmányok, helyzetek dramatizálása nagyon lényeges szerepet kap ebben az iskolában. A nyelvtanulásban is hasznosítják.
-
A szülőkkel a szokásosnál intenzívebb a kapcsolattartás.
Andóné Nagy Katalint, az iskola jelenlegi igazgatónőjét azért kértem meg, hogy mutassa be az iskoláját Budakeszin, mert szerettem volna, ha többen megismerik,
-
hogy ezzel a pedagógiával, amelynek célja eredetileg nem volt több, mint hogy a gyerekek jól érezzék magukat az iskolában, miközben tanulnak, milyen nagyszerű eredményeket lehet elérni
-
hogy állami fenntartású intézményben is lehet „alternatív” pedagógiát alkalmazni
-
hogy ez a szemlélet átadható, hiszen Márta egy egész kis nevelőtestületet létre tudott hozni, amely az ő pedagógiáját viszi tovább.
Katalin az előadásában nem emelte ki ennyire az eredményeiket. Mégis, remélem, hogy akik eljöttek, hazatérve úgy gondolták: érdemes lenne tanulnunk tőlük. Ezt a pedagógiát Márta 1963 óta csiszolgatja, finomítja, 27 éve már a tanítványai is ezt teszik. Tudásuk, tapasztalatuk óriási, és azt bizonyítja: a gyerekekben meglévő kíváncsiság és tettvágy kihasználásával nagyon hatékonyan lehet tanítani, ha odafigyelünk a folyamatos testi-lelki jólétükre is. A gyerekekre (és problémáikra) való odafigyelés nem időpocsékolás: így háríthatjuk el az ő részvételük kisebb-nagyobb akadályait, hogy dolgozni (tanulni, alkotni) tudjanak, és még jó példát is mutatunk nekik. A jó példa, a biztatás, a sok csoportos tevékenység és a drámapedagógia hatására nemcsak tudásban, hanem szociális készségekben is kiemelkedő fejlődés tapasztalható. Ennek eredményeképpen pedig jobb az együttműködés, és még hatékonyabb a munka.
Mindez a nevelőtestület számára bizony nem kis kihívás, de segítik, támogatják egymást azzal, hogy megbeszélik a problémáikat, és pszichológussal, fejlesztő pedagógussal is konzultálnak. A problémásabb gyerekekért bizony meg kell küzdeni, de fejlődése, belesimulása a közösségbe annál nagyobb öröm, ami erőt ad a további munkához. (Ugyanakkor a felesleges fegyelmezés, az érdeklődés hiányából fakadó csintalankodás miatti küzdelem a gyerekekkel és a szülőkkel az elterjedtebb pedagógiai módszerek és szemlélet mellett rengeteg energiát és időt emészt fel, ami itt jobb célokra fordítható.)
Én a megszokott fáradt arcok helyett az alternatív iskolákban mosolygós, érdeklődő tekintetű pedagógusokkal találkoztam, ami számomra azt jelenti: sokkal nagyobb örömet ad ez a fajta tanítás. Meggyőződésem, hogy számos pedagógus sokkal jobban szeretné a munkáját, ha ismerné és alkalmazná ezt a pedagógiai szemléletet. Nagy kár, és érthetetlen, hogy 40 év alatt a pedagógusképzésbe ez nem ment át, hogy ennyi idő alatt csak ilyen kismértékben terjedt el.
Szándékunk szerint ősszel még több hasonló rendezvényre is sor kerül majd, (amikor más alternatív pedagógiákat is megvizsgálunk, illetve meghallgatjuk azon igazgatók tapasztalatait, akik igyekeznek alternatív elemeket beemelni az iskolájukba) és ezek nyomán reméljük, hogy sikerül meggyőznünk a döntéshozókat arról, hogy Budakeszin égető szükség van ilyen vagy hasonló pedagógiai szemléletű tagozatra, tagiskolára vagy esetleg önálló, állami fenntartású iskolára. Reméljük, hogy találunk a pedagógusok között partnereket kellő számban ahhoz, hogy ez az elképzelés valóra is válhasson. A Kincskereső Iskola igazgatónője biztosított bennünket arról, hogy a hozzá forduló pedagógusoknak kész minden segítséget megadni.
Molnár Csilla
