Amikor az Isten az Édesanyát teremtette

Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy egész hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt: – Ezzel vesztegettél el egy egész hetet? 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy egész hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:

– Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?

– Igen. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen, 180 alkatrészből álljon, és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az előző napok maradékaiból éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyítson, és legalább hat pár keze legyen.

 

  Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:

– Hat pár?

– Nem a kezek megteremtése a nehéz – mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell.

– Olyan sok?

 

Az Isten bólintott. – Az egyik pár azért kell neki, hogy csukott ajtón keresztül is meglássa, hogy mi történik, amikor beszól: "Mit csináltok?", és azt a választ hallja, hogy ,,Semmit". Egy másik szempárra a fej hátsó részén azért, hogy észrevegye, amit nem kell látnia. A harmadikra pedig azért, hogy mikor fia valami rosszat tett, szemeivel közölhesse: "Mindent tudok és éppen ezért, melletted vagyok!"

 

– Uram – szólt az angyal, enyhén megérintve a karját-, ma már eleget dolgoztál, térj nyugovóra, holnap is lesz egy nap.

– Sajnos nem tehetem – szólt az Úr -, már majdnem befejeztem. Elkészült egy édesanya, aki magától meggyógyul, aki tud hat ember számára ebédet készíteni fél kiló húsból.

 

  Az angyal kíváncsian körberepdesi a minta anyát és sóhajtva megjegyzi.

– Túl gyöngéd.

– De mindennek ellen tud állni. Neked halvány fogalmad sincs, mit tud egy édesanya elviselni – szólt az   Úr.

– Tud gondolkodni is:

– Nemcsak hogy gondolkodni tud, hanem annyira ügyesen használja az értelmét, hogy még kompromisszumra is képes – állapította meg az Úr.

 

  Akkor az angyal közelebb hajolt a modell anyához és az egyik ujját végighúzta az arcán.

– Itt van valami, ami fölösleges – szólt az angyal.

– Nem fölösleges ott semmi – szólt az Úr -, az egy könnycsepp.

– Hát az meg mire jó?

– Azzal lehet kifejezni az örömet, a bánatot, a csalódást, a fájdalmat, a magányt, és a büszkeséget.

– Te egy lángész vagy! – kiáltott fel az angyal!

 

  Finom melankóliával felelt az Úr:

– Megvallom az igazat, a könnyet nem én teremtettem!

 

Ha a könnyet nem az Isten teremtette, miért erőszakoljuk mi mások szemébe?

 

Bruno Ferrero:  A sivatag negyven meséje c. kötetből