Doleschall Tamás nemrég indult Budakeszi Blog-ján ezúttal a budakeszi Nádas-tó szomorú sorsáról írt egy kitűnő publicisztikát, mely azért a boldog vég lehetőségét sem tartja elképzelhetetlennek. (tovább…)
Doleschall Tamás nemrég indult Budakeszi Blog-ján ezúttal a budakeszi Nádas-tó szomorú sorsáról írt egy kitűnő publicisztikát, mely azért a boldog vég lehetőségét sem tartja elképzelhetetlennek.
Mi csak annyit fűznénk hozzá mindehhez, hogy Budakeszi jövőben gondolkodó lokálpatriótái
is sokat tehetnek ennek a gyönyörű célnak az eléréséért. Nagy lehetőségek lehetnek a 2014-2020 közötti időszakban előtérbe kerülő, a közösségekre alapuló helyi fejlesztésekben, azaz olyan CLLD (LEADER) programokban – közösségek, CIVIL SZERVEZETEK által irányított fejlesztésekben – melyek a gazdasági és társadalmi, valamint a településfejlesztési feladatokat egyben és komplex módon kezelik, illetve menedzselik az elkövetkező hét évben. (Szerkesztőség.)
Hová tűnt a Nádas-tó?
Megkerülhetjük anélkül, hogy észrevennénk. Belegyalogolhatunk, és nem leszünk vizesek. Pedig Budakeszinek van egy tava. Ott van, ahol 70 éve is volt, csak elloptuk belőle a vizet.
Nem kell teli vödrökkel a kezünkben caplatni a Mamutfenyőkön túlra, hogy újra megtöltsük. Elég ha felidézzük, hogyan vettük el a vizét apránként, és akkor ugyanígy vissza is tudjuk adni.
A Nádas-tó az idősebbek visszaemlékezései szerint gyerekkoruk óta időszakos tó volt. A 40-es évektől biztosan csak néhány hónapig vagy néha tovább éledt újra. Hol kisebb volt, hol nagyobb. A tavat nem táplálta stabil vízhozamú patak, és nem tudunk olyan forrásról, amely a tó területén fakadna. Csak a Budakeszi feletti hegyekből lefolyó víz töltötte meg időről-időre. Ez jöhetett egy nagyobb esős időszak után vagy a kora tavaszi hóolvadáskor. A vízerek útja a felszínen vagy a lankák agyagrétegei között vezetett egészen addig, amíg ez utóbbiak a felszínre nem buktak, és így jutottak el a mederig.
Ez a meder nem túl mély, „kiszáradva” simán rétnek nézné az ember, ha nem árulkodna a vizes élőhelyre jellemző növényzet. Noha a területet kivett bányaként tartják nyilván, de ilyen használatra senki sem emlékszik. Valószínűbb, hogy bármiféle emberi tevékenység nélkül ez a környék legmélyebben fekvő része.
A tó lényege azonban nem a meder, hanem a vízgyűjtő terület. Ez a terület természetes mivoltában a tótól északra fekvő hegygerincekig terjedt. Itt a 40-es években ugyan már léteztek a szanatóriumok, de jelentősebb beavatkozások csak előbb a téeszesítés során, később a tangazdaság kialakításakor történtek. Ekkor a mai Barackos területén lévő kis parcellákat és a közöttük futó folyásirányú árkokat keresztbe szántották, hogy a növénytermesztés érdekében ezzel lassítsák a víz lefolyását.
A terület 70-es évektől zajló beépülésekor pincék, utak és közműárkok állítottak további akadályokat a víznek. A lakóépületek között a csapadék és néhol a pincéket is elárasztó rétegvíz már komoly gondot jelentett, ezeket a Márity utca irányába terelték, onnan folynak tovább a Meggyes utca felé. De nemcsak a beépült városrész vizét veszítette el a tó. A távolabbi hegyoldal felől ereszkedő természetes árkokat is több helyen feltöltötték, így azokon el sem jut víz a Telki útig.
Amely főút amúgy is gátként állja el valamennyi, fentről jövő víz útját. Az út menti árkokban összegyűlő víz a tó helyett a Meggyes utcai árokba jut. Hiába vannak a Telki út alatti átvezetések, ha nem ömlik oda víz a hegyoldal felőli árkokból. Az út másik oldalán egyébként a régi árkok folytatódnak, de a Nádas-tó előtt ezeket is elszántották vagy feltöltötték.
Mára a tó vízgyűjtő területe az eredetinek körülbelül huszadára(!) szűkült. Ez arra elég, hogy egy extra csapadékos évet követően megjelenhet a víz a mederben. Legutóbb húsz évet kellett erre várnunk, 2011-ben az átlagos eső és hómennyiség több mint 1,5-szerese pár hónapra, kis mélységben és kiterjedésben feltöltötte a tavat. Viszont vannak évek, amikor csak harmad ennyi esik.
Márpedig amíg a Nádas-tóba nem jut többször ennyi a víz, addig felesleges arról álmodozni, hogy milyen jó dolgokat lehetne ott csinálni. Ha mindössze annyit tennénk, hogy a beépítetlen hegyoldalról a tóig vezető árkokat helyreállítanánk, azzal a vízgyűjtő területet megsokszoroznánk. És akkor évente csodálhatnánk a vízi világot.
Találkozunk jövőre a Nádas-tónál?
