Ünnepélyes keretek között átadták a budakeszi Prohászka Ottokár Gimnázium tornacsarnokát és Kaszap István-termét december 5-én – tájékoztat a Székesfehérvári Egyházmegye. (tovább…)
Ünnepélyes keretek között átadták a budakeszi Prohászka Ottokár Gimnázium tornacsarnokát és Kaszap István-termét december 5-én – tájékoztat a Székesfehérvári Egyházmegye.
Az átadóünnepségen a fenntartó Székesfehérvári Egyházmegyét Spányi Antal megyéspüspök képviselte, jelen voltak Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a város keresztény felekezeteinek képviselői, az önkormányzat vezetősége, Kauser Tibor építészmérnök, a Ferences Világi Rend miniszter generálisa, továbbá a kivitelező Alpinter Kft. képviselői, az egyházmegye és a város oktatási intézményeinek vezetői és Merkl Hilda, az iskola korábbi igazgatója.
Az ünnepség a 9. évfolyamosok ünnepi műsorával kezdődött, melyben híres sportemberek sporttal kapcsolatos gondolatait idézték.
Török Csaba iskolaigazgató beszédében rámutatott: az idei advent a gimnázium számára valóban a beteljesülés ideje, hiszen majd két évtized várakozás után a diákok végre birtokba vehették a tornatermet, amivel kapcsolatban tele vannak tervekkel. Az igazgató köszöntőjében visszatekintett az iskolaalapítás óta eltelt huszonöt évre. Úgy fogalmazott: az alapító egyházmegye és a volt igazgatónő mertek nagyot álmodni. Egy jól működő, országosan elismert oktatási intézmény jött létre, és az iskola fejlődésével párhuzamosan formálódtak a bővítés tervei is. Ezek között van az új, modern tornaterem is, mivel a pedagógia egyik bástyája, a magas szintű oktatás alapja és a fejlesztés eszköze a testnevelés. A Prohászka-csarnok mellett az épületszárnyban található az új Kaszap István-terem, mely szintén a mozgást szolgálja ezentúl, például táncoktatással. Török Csaba megköszönte a Székesfehérvári Egyházmegye jelentős, mintegy 560 millió forintos anyagi támogatását.
Az ajándékok átadása után az iskola egyik diákja Karinthy Frigyes Elkéstem című novelláját olvasta fel.
A mozgás, a sport mindig jelen volt az ember életében. Sport nélkül nincs oktatás, nevelés: együtt kell gondolkodni a lélek, a szellem és a test építésén, ez megtérül hosszú távon – fogalmazott köszöntőjében Soltész Miklós államtitkár.
Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök ünnepi beszédében utalt Prohászka Ottokárnak, a 20. századi magyar katolicizmus és keresztény értelmiség meghatározó személyiségének életművére, valamint felidézte Kaszap István személyét, aki fiatalon Istennek tudta ajánlani életét, ugyanakkor szerette a sportot is, mert tudta, ép testben ép lélekkel tudja szolgálni Isten népét és a magyar nemzetet. A főpásztor visszaemlékezve saját iskolájára, melynek nem volt tornaterme, elmondta: régi vágya volt, hogy az egyházmegye minden iskolájának legyen tornacsarnoka. A diákoknak azt kívánta, érezzék jól magukat a teremben, és formálják jellemüket a sporttal is.
A megyéspüspök beszéde után megáldotta a Prohászka-csarnokot és a Kaszap-termet.
A megszokott szeptemberi időpont helyett rendhagyó módon az ünnepség végén adták át az idei Szent Gellért-díjakat. Bednárik György magyar–latin szakos tanár tanácsosi címet kapott, a díj ezüst fokozatát pedig Garai Istvánné bérszámfejtő vehette át.
Az iskola kórusának záróéneke után a diákok alkalmi ugrócsapata tartott bemutatót, majd a felnőttek és diákok birtokukba vehették az új tornatermet.
Forrás: magyarkurir.hu
Fotó: Székesfehérvári Egyházmegye
Videó: Székesfehérvári Egyázmegyei Stúdió