Kedves Olvasó, február 11-én szombaton a Rathauskellerben két vendégünk is lesz, akik személyes tapasztalataikat osztják meg velünk.
Kedves Olvasó, február 11-én szombaton a Rathauskellerben két vendégünk is lesz, akik személyes tapasztalataikat osztják meg velünk. Mindketten állami iskolában dolgozó tanítónők, akik reformpedagógiát alkalmaznak: Csomor Ágnes a Lépésről lépésre program bevezetésében és fenntartásában szerzett nemcsak elévülhetetlen érdemeket, hanem számunkra is lényeges tapasztalatokat a Budenz József Általános Iskolában, Kiss Virág pedig a maga útját járja a Fillér utcai Általános Iskolában, miután elvégezte az állami és a Waldorf tanítóképzést is. Mivel a Lépésről lépésre programot már az elmúlt hónapban volt alkalom megismerni, most Virággal kapcsolatban szeretnék kedvcsinálónak írni néhány sort.
A tanulás szabadsága Magyarországon c. könyvben (Klein Sándor-Soponyai Dóra) olvasható egy vele készült interjú, melyből idézek pár gondolatot:
– Mit tanítasz az első négy évben? Mire helyezed a hangsúlyt? Mit fog tudni a gyerek a negyedik év végére?
Az az igazság, hogy ezt nem szoktam minden részletre kiterjedően átgondolni, mert mindig az adott osztályból építkezem. Természetesen negyedikig meg kell tanítani az alapokat. Emellett azonban közösséget kell kovácsolni, meg kell tanulni tisztelniük és elfogadniuk egymást. Én sokszor csak lelki életet élnék a gyerekeimmel.
Persze meg kell találni az egyensúlyt: fontos a tanulási alapkészségek elsajátítása, de ebben az időszakban talán még fontosabb a gyerekek érzelmi nevelése. Olyan légkört kell teremteni, amelyben el merik mondani azt, amit gondolnak. Érezniük kell, hogy minden helyzetben tudunk valamilyen megoldást találni.
– Sokan azt hiszik, hogy a reformpedagógia azt jelenti, nincs fegyelmezés. Nálatok van valamilyen szabályrendszer?
A fegyelem nagyon fontos, nem lehet együtt egy közösség kialakított szabályrendszer nélkül. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kezelném a gyerekeket egyenrangú félként. Megbeszéljük a kereteket, és ezeket próbálom pontosan betartatni. Ez adja a gyerekeknek a biztonságot, ezzel lehet megelőzni a szorongásokat, félelmeket. Az a hír járja az iskolában, hogy nálam káosz van, és mindent lehet, nem tartok fegyelmet. De ez abszolút nincs így. A gyerekek és a szülők is érzik, hogy határozott elképzelésem van sok fontos dologról, ugyanakkor vannak dolgok, amikben rugalmas vagyok.
– Tudnak szerinted élni a gyerekek a kapott szabadsággal?
Meg kell őket tanítani arra, hogy ilyenkor mit kell csinálni. Nem gondolom, hogy egy hatéves mindig tudja, mit kell tennie. Honnan is tudná? Mint ahogy meg kell tanítani őket új közösségben játszani, együttműködve tanulni is. Nem kell hozzá hosszú idő, de ami szükséges, azt nem szabad sajnálni.
Jó példa erre a szabadságra az iskolán kívüli tapasztalatszerzés. Én elsőtől kezdve viszem a gyerekeket erdei iskolába. Akkor a „legjobb fejek”, amikor így iskolán kívül vagyunk. Hálásak, és komolyan vesznek mindent, amit mondok. Nagyon élvezik.
– Lehet, hogy azért hálásak, mert megbízol bennük?
Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos. Amikor elviszem őket, azt jelenti, megbízom bennük. Persze ez néha nekem is stresszes feladat. A kirándulások előtt halálra izgulom magam, hogy 31 kis elsőst hogyan fogok kordában tartani öt napig, szabadon. De az a tapasztalatom, hogy nagyon meghálálják a bizalmamat, és minden szavamat betartják. Sokkal szófogadóbbak, mint az iskolai kereteken belül.
? Akik negyedikben átvették az osztályodat, mennyire folytatták, amit elkezdtél?
Ez nehéz kérdés. Felsőben sok mindenre nincs idő, amire alsóban még van. Ez néha ahhoz vezet, hogy szétesik az addig egységesnek tűnő osztály.
A felsős tanárok jelentős részének nincs türelme ahhoz, hogy felsőssé képezze a gyerekeket. Ha én megkapok egy óvodást szeptemberben, abból körülbelül januárra lesz iskolás gyerek. Ez fél év kemény munka. Ugyanez a helyzet szerintem felsőben: legalább fél évig türelemmel kellene lennie a tanárnak, szülőnek, gyereknek saját magával és a másikkal szemben is, mire a gyerekek alkalmazkodni tudnak a sokféle tanár sokféle igényéhez. Mert felsőssé válni kemény feladat.
Remélem, hogy ezek alapján sokan úgy érzik, érdemes Virágot meghallgatni. Nemcsak a szemlélete, az alkalmazott módszerei teszik őt érdekessé, hanem a pedagógus-továbbképzés is, amit tartani szokott, és ami ennek a tanévnek az elején a Budenz tanári karában is nagy lelkesedést váltott ki.
Bízom benne, hogy inspiráló előadására sokan lesznek kíváncsiak a hétvégén! Várunk minden érdeklődőt szeretettel.
Molnár Csilla
