Interjú a kitüntetett Hellner Katával. Budakeszi Oktatásügyért díjas lett Hellner Kata és Kaposiné Héger Ágnes

Tavaly egy hosszabb interjút készített honlapunk, az amikisvarosunk.hu Budakeszi Családi Magazin a "Budakeszi Portrék" sorozatban, Hellner Katával. A beszélgetés azóta sem veszített semmit aktualitásából, így most ismét figyelmükbe ajánljuk a beszélgetést.

"Nehezen" indult ez a beszélgetés, ugyanis az egyébként ideális interjúalany Hellner Kata 15 percen keresztül csak „gyermekeiről”, pontosabban tanítványairól volt hajlandó mesélni. Csak úgy repkedtek a srácok nevei, sikeres tanulmányi versenyek díjazottjai és sok-sok diák aranyköpés is elhangzott. Végül aztán megértettem Katával, hogy ez az interjú nem a „gyerekeiről”, hanem róla, a sokak által szeretett és tisztelt pedagógusról fog szólni. A gyerekek szót csak azért tettem fentebb macskakörömbe, mivel nem mellesleg Hellner Kata hat gyermek boldog édesanyja is.

 
  Információim szerint Ön nem egyedüli pedagógus a családjukban
 
Valóban így igaz. Nagyanyám francia-német szakos tanárnő volt, nagyapám rajztanár, édesapám egyetemen állattant tanított, édesanyám itt Budakeszin volt tanítónő, és a rokonságunk nagy része is ezt a hivatást választotta.
 
  Mikor kezdődött a pedagógusi pályája?
 
40 évvel ezelőtt kezdtem el tanítani Budán, a Krisztina téri általános iskolában. Kiváló igazgatónk volt, aki egy nagyszerű mesterműhelyt alakított ki maga körül.
 
Mikor az ember kijön a tanítóképzőből, csekély a tudás. Nekem szerencsém volt. Kezdőként kaptam két mentort, két tapasztalt, nagyszerű pedagógust, akiknél heti egy-egy órát hospitálhattam. Mindent eltanultam tőlük. A táblaképek kialakítását, a szemléltetést, a füzetek kijavítását, a gyerekek lelkesítését, a különleges feladatok után kutatást. Emellett ugyancsak heti egy-egy órában, az én tanításomat figyelték, majd az ott látottakat, hallottakat közösen kielemeztük. Nagyon sokat köszönhetek a kezdő éveknek.
 
Ebben a szeretetközösségben tanultam meg a tanítás igazi ízét. Ha jött valakinek egy jó ötlete, azt megosztotta a többiekkel, és azokat bárki felhasználhatta a munkája során.
 
 
    Pedagógus létére hat gyermeket is szült, mégsem tört ketté a pályája!
 
A gyermek a jó Isten ajándéka a családban is, az iskolában is. Itthon és a munkahelyemen is örömmel töltött el a velük való együttlét.
5 évig dolgoztam a Krisztina téren, majd sorban születtek Alida, Mária és Peti. Velük 6 évig otthon maradtam. 84 őszén kezdtem tanítani Budakeszin, de megszakításokkal, hiszen még három gyermekünk született: Szelina, Doni és Hanni. 1997-től  már egészen a 2012. évi nyugdíjazásomig folyamatosan végig vittem az osztályaimat négyévente a Széchenyi István Általános Iskolában. 
 
   Híresen jó osztályai voltak!
 
Korábban az irányultság, a tagozatos osztályok keresése volt fontos a szülők számára, majd a rendszerváltás után ez megváltozott. Egyre inkább az értékrend, a pedagógus mentalitása vált fontossá. Engem a szülők nagy része a katolikus templomból ismert, onnan választottak ki. Azzal az értékrenddel tudtak azonosulni, melyet én is képviselek. Könnyű volt így tanítanom, hisz a szülők is hasonlóképpen nevelték gyermekeiket.
Problémásabb gyerekek is kerültek az osztályomba. Beilleszkedésükre nagy hangsúlyt fektettem. Arra törekedtem, hogy minél előbb megtaláljam azt a kulcsot, mely a titkokat megnyitja. Minden emberkében rejtőzik valami csoda, érték, megpróbáltam elővarázsolni. Ezért lettek jó osztályaim.
 
   Úgy tudom, a szülők nemcsak az igényes oktatás, hanem a nevelés miatt is sokan Ön mellett döntöttek.
 
Igen, valóban mindig többen jelentkeztek, jöttek volna az osztályomba, mint ahányan befértek. Nagy örömömre korábbi tanítványaim testvérei is sokan hozzám jelentkeztek.
Az iskolai életben az oktatás és a nevelés összeforr. Lényeges az oktatás, a módszertani sokszínűség, a tudásvágy elültetése, a felfedezés örömének megláttatása, a gondolkodás fejlesztése. Emellett a gyerekek fejlődésében meghatározó a szépre, a jóra, az igazra, a szabálytűrésre, egymás segítésére, elfogadására nevelés, a kreativitás kibontakoztatása, a gyökereink, hagyományaink, magyarságunk ápolása. Így válhatnak a közösség értékes tagjaivá. Lételemem a harmóniát közvetíteni. Az emberi kapcsolatokra, barátságokra, viselkedésre próbáltam odafigyelni, példámmal hatni. Hiszen mindegyikünk kincs, érték. Ennek felfedezését és felfedeztetését éreztem egyik karizmámnak. Megtanítani meglepetést szerezni, ajándékozni, ezt a célt tűztem magunk elé. Ezt szolgálták a műsoraink, a barkácsolt ajándékaink, díszlet készítéseink, kiállításaink,vendég-várásaink, közös ünnepnapjaink, hétköz- napjaink.
 
     Liberális és poroszos pedagógia. Gyakran szembeállítják a két irányzatot. Erről mi a véleménye?
 
A „lasse fair”, a „szabadon hagyom őket” liberális felfogás, a most végzők között terjed. Én sokkal inkább a hagyománytűrőbb vonalat látom jónak. Egy pedagógusnak hivatásánál fogva kell egy kicsit konzervatívnak lenni, mert így sokkal jobban lehet az értékeket őrizni és átadni.
 
    A poroszos felfogást rideg és nem megengedő pedagógiának tartják.
 
Nem feltétlenül kell ennek a két végletnek a mentén tanítani, nevelni. Én egyáltalán nem a poroszos felfogást képviselem. A legeslegfontosabb a SZERETET, hogy miképpen közelítesz a tanítványaidhoz, akiket szinte a saját gyerekeidnek tekintesz, ugyanolyan szeretetközösségben, meleg kapcsolatban élsz velük, mint a sajátjaiddal. Otthon, a saját gyermekeim között is, GYERMEKEIMNEK hívtam a tanítványaimat. A magas mérce, elvárás nélkülözhetetlen, de lélekkel és játékos módszerekkel.
 
Nincs itt semmi titok. Mindig megérezték tanítványaim, hogy a hivatásom, a tanítás számomra örömforrás, és ez az öröm rájuk is átragadt. Élvezték a komoly elvárások, munka mellett az iskolai kincskeresést, a problémafelvetést,  a ” beugratást”…Egy kis játék, csak egy báb, egy mikrofon, egy kartondoboz TV, egy pad alá bújás, egy csoportmunka, egy rejtvény elég ahhoz, hogy az iskola „ meseerdővé” váljon. A színes oktatás híve vagyok. A meglepetések, az élmények, a gyűjtőmunkák, a játszva tanulás tették az iskolát élvezhetővé. Számomra óriási öröm volt, hogy a mozgáskoordinációtól, a táncig, a szolmizálástól az agyagozásig, a magyar  tanítástól a matematikai versenyfeladatokig mindent taníthattam. Mindig érzékenyen figyeltem, hogy sikerélményük legyen. Mellettük álltam, abban segítettem, amiben szükségük volt rá. A küzdelmeink, az eredményeink, a bánataink, nehézségeink és örömeink tettek minket nagy családdá. 
 
Sajnos gyakran az a baj, hogy miközben valaki tanít és számon kér, tanít és számon kér, elveszti a lelki kontaktust, az együttérzést a tanítványaival. Végképpen eltűnik a játék, pedig az a lényeg, hogy eljusson a gyerek az ismeretekhez, és közben élvezze is ennek a folyamatát. Fiatal kezdőként én is biztosan elkövettem ezt a hibát. 
 
A mostani oktatásban az az egyik legnagyobb gond, hogy sok helyen elsősorban a tankönyv, a munkafüzet kivégzése a cél egy-egy tanévben. Holott első osztálytól az alsó tagozaton a leglényesebb, hogy a gyerekek megtanuljanak tanulni. Vannak alapkompetenciák. Az első a nagyon jó olvasástechnika, az írást pedig eszköz jelleggel kell elsajátítani, hogy már csak a gondolataikra tudjanak koncentrálni. A szövegértés kardinális kérdés. A matematika oktatásban pedig el kell jutni ahhoz, hogy ne csak számokat lássanak, hanem gondolkodjanak, összefüggéseket keressenek, következtessenek, matematikai logikával dolgozzanak. 
 
A lényeglátás, a kulcsszavak megkeresése, a szöveg reprodukálása, a kérdésekre való reagálás maga a tanulás. Nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy a negyedik év végén a tanítványaim 99 %-a  tökéletesen megtanult önállóan tanulni.
 
   A szeretet adásán túl ez a legfontosabb egy pedagógus életpályáján!
 
Meg az, hogy a gyerekek úgy jussanak el az ismeretekhez, hogy közben még élvezzék is azt. Ez a legfontosabb!
 
   Hogyan telnek nyugdíjas napjai egy ilyen aktív élet után?
 
 
Remek, hogy több időt tölthetek együtt a férjemmel, gyermekeinkkel. Most főállású feleség és édesanya vagyok. Több időm jut madárcsicsergést, zenét hallgatni, olvasni és elmélkedni, a naplementében gyönyörködni…
Budakeszi éltéhez próbálunk aktívan csatlakozni, a közösségépítés mindig a szívünk ügye volt. 
Egy-egy tanítványom is akad, de szeretetszolgálatra is jut időm. No, meg tartom a kapcsolatot a régi tanítványaimmal, hol táncfellépésre, hol hangversenyre hívnak. Személyesen, telefonon vagy e-mail-ben osztják meg velem örömüket, bánatukat, élményeiket.
 
Képek nagyobb méretben, a GALÉRIÁBAN
 

 

Megosztás/Mentés Megosztás