Miért érdemes kijönni Budakeszire?
Persze több minden eszembe jut, de sajnos az összes a településen kívül található. Vegyük például a vadasparkot, ami itt is van, meg nem is, vagyis aki kiautózik a fővárosból ide, hozzánk, lekanyarodik a Szanatórium utcánál, és esetleg szemébe ötlik a Himnusz szobor. (
tovább…)
Kedves olvasóink, honlapunkon időről-időre olvashatják a budakeszi.blog.hu-ban megjelenő publicisztikákat, melyek utánközlések, és nem minden esetben tükrözik véleményünket. Ezeket a cikkeket vitaindítónak szánjuk, mert kiváncsiak vagyunk a véleményükre. A tartalmi kifogásokat ne honlapunknak, hanem a blog szerzőjének küldjék el! (Szerkesztőség.)
Nyaralók tömegei kerekednek fel egy-egy nyári hétvégén, hogy kecskesajtot, sonkát, süteményt, vagy éppen házi szörpöket kóstolgassanak, vagy csak eltöltsenek egy kellemes, ínycsiklandozó délelőttöt a termelő piacon. Káptalantótiban. De miért nem itt? Illisz L. László írása
Miért érdemes kijönni Budakeszire?
Persze több minden eszembe jut, de sajnos az összes a településen kívül található. Vegyük például a vadasparkot, ami itt is van, meg nem is, vagyis aki kiautózik a fővárosból ide, hozzánk, lekanyarodik a Szanatórium utcánál, és esetleg szemébe ötlik a Himnusz szobor. De sokkal valószínűbb, hogy a vadasparkba látogató (autós) úgy érkezik meg hozzánk és úgy távozik, hogy a bölényen, a medvén és a többi karámlakón kívül senkivel és semmivel nem találkozik. (Csak bízhatunk abban, hogy a busszal érkező és vadasparkig kitartóan gyalogoló, onnan elcsigázottan visszaérkező, gyalogos látogató még a Himnusz szobrot is körüljárja.)
Vagy esetleg érdemes eljönni Budakeszire a mamutfenyők miatt. Eljön a turista a Dózsa György térig. Leszáll a buszról, vagy éppen otthagyja az autóját a parkolóban és nekivág a városunkat körülölelő, varázslatosan szép erdőknek, ligeteknek, vagyis az alvégről megint csak elindul a településről kifelé.
De mi van idebent?
Hosszas töprengés után csupán egyetlen dolgot tudok mondani, amiért én, ha nem itt laknék, hajlandó lennék felkerekedni és kijönni Budakeszire.
Ez a piac.
Persze nem a fatelep előtti, elhanyagolt placcon összeverődő, jobbára balkáni hangulatot idéző zsibvásárra gondolok, hanem a termelői piacra. Arra a színes, hangulatos forgatagra, ami vasárnaponként élettel tölti meg a Dózsa György teret.
Aki ugyanúgy, mint én ezen a piacon szerzi be hétről-hétre családjának a paradicsomot, a kolbászt, a mézet (és hosszan sorolhatnám még a földi jókat…), annak aligha kell bizonygatni, mennyire jó ez a mi piacunk. Vasárnap délelőttönként a rendőrség előtti terület valódi közösségi térré alakul át, ismerjük egymást, az árusok a törzsevőknek már előre köszönnek, …persze, meg lehet kóstolni, különben honnan tudná, hogy finom? Uramatyám! Mekkora ez a tojás! Nem lehet, hogy véletlenül a liba alól került ki?!
Igazi érték ez a piac – ami egészen méltatlan körülmények között, s tegyük hozzá, Budakesziről nézve félig, Pestről nézve pedig teljes illegalitásban üzemel.
Nemrégiben hosszan bizonygattam városunk egyik (ízek, illatok, s általában a gasztronómia iránt egyébként fogékony) notabilitásának, hogy mennyire érdemes vasárnap délelőttönként egy-egy órát szöszmötölni, kóstolgatni, vagy éppen csak lődörögni a piacon. Elcsodálkozott. Tényleg?! Hát, ő még soha nem járt a piacunkon!
Úgy hallottam, hogy a város vezetése – nyilvánvalóan a bevétel növelésének szándékával – több, nagyobb városi ingatlant (művház és környéke; Gamesz udvar; etc.) hasznosításra kínált befektetőknek. Nem látom, hogy ebben a válság sújtotta gazdasági környezetben kapkodna a tőke a budakeszi befektetési lehetőségek után.
Pedig egy rendezett piac kialakításához talán még külső tőke bevonására sem lenne feltétlenül szükség. (Persze miért ne lehetne találni az okos, szerethető és talán jövedelmező célhoz egy értelmes, szakmai befektetőt?) Ha képesek lennénk kialakítani egy kulturált, a vevők és az árusok számára egyaránt vonzó piaci környezetet, a jelenleginél értékesebb kereskedelmi térhez juttathatnánk őstermelőinek, megmutathatnánk a Zsámbéki medence legfőbb értékeit, nem is szólva arról, hogy fel lehetne éleszteni a már-már feledésbe ment, s nekünk olyannyira fontos sváb gasztronómiai hagyományokat (ételbemutatók, kóstoltatások, néptánc, asszonykórus, etc.)
Nem kellene ide többszintes, üzletházat építeni, mert annak ekkora forgalom mellett az égvilágon semmi értelme nem lenne (megtölteni pedig aligha tudnánk). Rendezni kellene a piacteret, ki kellene alakítani (és bérbe adni) néhány állandó (fedett, esetleg ízléses faházba telepített) árushelyet, meg kellene oldani, hogy nyáron a nap ne égesse, ősszel az eső ne áztassa az árusokat és a vevőket (rögzített asztalok, kitekerhető árnyékolók), és máris egészen más képet mutatna és igazán vonzóvá válna az egész piac.
Ha pedig mindez készen lenne, a II., XI. és XII. kerület helyi médiumaiban (helyi tévék, print lapok, weboldalak) „el kellene szórni” a budakeszi piac hírét.
A Magyar Konyha gasztronómiai magazin újságírójaként szerzett tapasztalataim szerin a jó ízlés, a minőségi termék és a pénz előbb-utóbb feltétlenül egymásra talál. A Balaton-felvidéken ma már kultikus gasztronómiai és turisztikai zarándokhelynek számít a káptalantóti, vagy éppen a tihanyi termelői piac. Nyaralók tömegei kerekednek fel egy-egy nyári hétvégén, hogy kecskesajtot, sonkát, süteményt, vagy éppen házi szörpöket kóstolgassanak, vagy csak eltöltsenek egy kellemes, ínycsiklandozó délelőttöt a termelő piacon.
Biztos vagyok abban, hogy szerény befektetéssel, némi marketing munkával elérhetnénk (vagy a szakmai befektető elérhetné), hogy kijárjon ide hozzánk piacozni az ínyenc és igényes budai polgárság. Kicsit etethetnénk, kicsit itathatnák, kicsit kényeztethetnénk őket (s közben persze magunkat is!), eközben pedig megmutathatnánk nekik városunk, és persze közösségünk értékeit.
És ezért már tényleg érdemes lenne kijönni Budakeszire.
Nem elé, nem mellé.
Hanem ide, bele.