„Népbetegség! Néma gyilkos! Életünk végéig elkísér! Rosszul állították be! Fogyjon le! Életmód változtatás! Családi örökség!” (tovább…)
„Népbetegség! Néma gyilkos! Életünk végéig elkísér! Rosszul állították be! Fogyjon le! Életmód változtatás! Családi örökség!”
Ilyen és ehhez hasonló megállapításokkal, utasításokkal gyakran találkozunk, ha a magas vérnyomás témakörében vizsgálódunk. Tudjuk-e pontosan, miért emelkedik meg a vérnyomásunk vagy a pulzusszámunk? Ha voltunk már olyan helyzetben, pl. egy vizsga alkalmával, amikor egészséges fiatal emberek csoportja tövig rágta a körmét a rájuk váró megmérettetés miatt, nagyon változatos képet tapasztalhattunk. Egyesek szaporán veszik a levegőt, másoknak hányingerük van, előfordul, hogy pisilni járnak gyakrabban, megint mások hasmenéssel küzdenek, akad, akinek a torkában dobog a szíve és természetesen van, akinek magasabb lesz a vérnyomása. A tüneteket mindenki betudja a helyzetből fakadó izgalomnak. Ugye, senki nem gondolná, hogy a jelenlévők betegek lennének? Mint ahogy nem is azok!
Vizsgáljuk meg, mi történik akkor, amikor más élethelyzet vált ki nálunk ugyanilyen tüneteket? Az összefüggés a stresszhelyzet és a következményeként kialakult reakciók (vérnyomás emelkedés, pulzusszám növekedés) között már nem annyira látványos, esetleg fel sem ismerjük, hogy „vizsgaszituációról” van szó. Minden olyan élethelyzet, ami feszültséget válthat ki bennünk, oka lehet a „magasvérnyomás-betegségnek”. Hangsúlyoznám, hogy élethelyzet, ami természetesen nem állandó, így a következménye sem lehet egy életre szóló betegség.
Mi a célja a szervezetünknek azzal, hogy megváltoztatja ezeket a fontos élettani paramétereinket?
Az adott élethelyzetet – kinek-kinek „vérmérséklete” szerint – testünk vészhelyzetnek minősíti. A veszély, azaz életveszély elhárítására a leghatásosabb, ha a „döntéshozó” szervünkbe, azaz az agyunkba több vér, tápanyag, oxigén jut, s ugyanez történik a „végrehajtó” szerveink, azaz a vázizomzatunk irányába is. A cél, hogy „élve megússzuk” a helyzetet, tehát jó döntést kell hoznunk, hogy merre induljunk és a legnagyobb sebességgel kell ezt megtennünk. Ez a „vészhelyzet üzemmód” biztosítja a létfenntartásunkat.
Ha sikerült felismernünk az összefüggést a „vészhelyzet” és az általa kiváltott reakció között, akkor adódik a kérdés: betegnek kell-e nyilvánítanunk az ilyen tünetet mutató embert vagy szerencsésebb, ha más megközelítést alkalmazunk. Évek alatt több ezer esetben volt alkalmam megfigyelni egészséges, ill. vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel kezelt pácienseimnél egy nagyon könnyen kivitelezhető módszer hatékonyságát. Élettani összefüggések adják a magyarázatot: a légzésünk és a szívműködésünk „kéz a kézben” mozog, a légzés tudatos irányítása, mélyítése, lassítása maga után vonja a pulzusszám, a vérnyomás vagy akár mindkettő csökkenését.
Hogyan néz ki ez a „trükk” a gyakorlatban? Elképzeljük, hogy a tüdőnk egy nagy lufi, amit teleszívunk levegővel, miközben magunkban 4 másodpercen át számolunk. A kilégzés lassabban, 16 másodpercen keresztül történik, folyamatosan engedjük ki a levegőt, elképzeljük, hogy egy tollpihe van a szánk előtt, amit alig mozdít meg a kiáramló levegő. Így egy légcsere 20 másodpercet vesz igénybe (4:16), egy perc alatt 3 légvételre nyílik mód, lecsökkentve a percenkénti légzésszámunkat harmadára-negyedére. Az „összeszereltségből” adódóan ez a relaxáló légzés 20-30 %-kal képes csökkenteni a vérnyomást vagy a pulzust, érdekes módon általában azt, amelyik magasabb volt. Amennyiben ezt a fajta légzést naponta többször, a „veszélyes” szituációban is alkalmazzuk, nagy valószínűséggel rendeződik a vérnyomásunk. A relaxáció, autogén tréning, agykontroll, jóga, stb. egyéb pozitív élettani változásokat is előidéz, érdemes a mindennapjainkba beépíteni.
Ha azonban „gyorssegélyre” van szükségünk, a tüdőnk mindig kéznél van, csak jusson eszünkbe! 4:16! És „meggyógyult” a magas vérnyomásunk!
Dr Skultéti Judit
Fotó: pixabay.com
