Komáromy – Poros László elment

Ha hivatalos, protokoll nekrológot fogalmaznék Poros Laci haláláról (csak így neveztük őt egymás között), alighanem ez a szöveg lenne olvasható benne: 2013. január 1 – én, életének 72 – ik évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Komáromy – Poros László. Megemlékeznék operatőri, politikai, önkormányzati képviselői és közéleti munkájáról.  (tovább…)

 

 

 

 

Most nem ezt teszem. Én arra a Poros Lacira emlékezem, aki kamerájával a rendszerváltás utáni évek számtalan emlékezetes budakeszi történésének is megörökítője. Remélem, hogy ezek a ma már felbecsülhetetlen értékű helytörténeti dokumentumok előbb – utóbb megismerésre fognak kerülni településünkön.

 

Én arra a Poros Lacira emlékezem, aki 2005 – ben az EFMK és jómagam közös szervezésében megrendezett „Budakeszi mesél” rendezvénysorozat keretében egy páratlanul érdekes magángyűjteményt mutatott be a budakeszieknek. Egy un.kamera történeti kiállítást, ahol a képrögzítés fejlődésének fázisait ismerhettük meg. Laci nagyon büszke volt erre a rendkívüli értékű gyűjteményére.

 

Én arra a snájdig, jóvágású Poros Lacira emlékezem, aki az első években megrendezett polgári bálok egyik főszervezője volt, és ha beállt a kör közepére táncolni, ő volt a főszereplő.

 

Én arra a Poros Lacira emlékezem, akivel számos alkalommal nem értettem egyet fontos kérdések megválaszolásában. Laci mindig sarkosan fogalmazott mondatai lehet, hogy nem mindig voltak helytállóak. Egy azonban tény, Laci karakteres személyisége – nem csak fizikailag – mindig kitűnt egy olyan világban, ahol ma gyakran kifizetődőbb a szürkeségben megbújva élni az életet.

 

És arra a Poros Lacira is emlékezem, akivel 2006 – ban, egy verőfényes napon összefutottam az Erkel utcában. Jó kondiban, kuncogva, mosollyal az arcán közölte velem, hogy 65 éves, és mától nem kell BKV bérletet vásárolnia. „Jenőkém, ez már egy új életszakasz!” Kuncogott, mosolygott? Igen, de az a mondat valahogy mellbevágott engem azokban a percekben. Értelmet azonban csak később kapott számomra. Ezt követően Laci szervezetét sorra támadták meg  a gyógyíthatatlan betegségek. Hat évig tartott emberfeletti harca a leküzdhetetlennel.

 

Poros Lacit január 12 – én kísérjük utolsó útjára a makkosmáriai kegytemplom urnatemetőjében.

 

Sokunk számára az a kép fog megmaradni mindörökké, ahogy az örökifjú, lobogó lelkű Poros Laci egy kamerával a vállán megörökíti a történelmet kicsiben és nagyban egyaránt. A felső kép egy megvágott fotó, mely 2006 – ban készült a Himnusz szobor felállítása  közepette. Az alsó kép a vágatlan fotó, ahol a munkálatokat irányító V. Majzik Mária is látható.

 

Ég Veled Laci!

 

 

 

Köszönjük Somlóvári Józsefnénak, hogy ezt a  megismételhetetlen, szép pillanatot megörökítette és honlapunk rendelkezésére bocsátotta!