„Áll a Fő utca forgalma, én meg sietek, így jogom van az egyirányú utcában a forgalommal szembehaladni, mert nincs más lehetőség” Ezt a kijelentést hallani oly sokszor, mikor valakit az egyirányú utcában forgalommal szemben megállít a rendőr, a közterület-felügyelő.
„Áll a Fő utca forgalma, én meg sietek, így jogom van az egyirányú utcában a forgalommal szembehaladni, mert nincs más lehetőség” Ezt a kijelentést hallani oly sokszor, mikor valakit az egyirányú utcában forgalommal szemben megállít a rendőr, a közterület-felügyelő. És hasonlóképpen gondolja az anyuka, hogy joga van hozzá, amikor az iskola előtt szabálytalanul másodiknak áll meg, vagy épp a zebrán parkolja le a kocsiját, hisz ő is siet. Ugyanezt gondolja a vasárnapi szentmisére siető sofőr is, amikor a zöld padkára áll fel, hisz minél közelebb kell megállnia a templomhoz. Még azt is hozzáteszik esetleg, hogy nem zavarnak senkit. Pedig……
Gondoljuk csak végig. Mit látnak a mai gyermekek? Ülnek a hátsó ülésen, miközben a felnőttek, a szüleik, egyes szabályokat semmibe vesznek, vagy úgy értelmeznek, hogy nekik megfeleljen. Az érdekérvényesítés „nekem jogom van” oldalának hangsúlyozása mellett más jogai, más érdekei háttérbe szorulnak. A szabály, az szabály, a szabályszegés, az szabályszegés, még akkor is, ha annak értelme esetleg vitatható. Legyen ez a fűre lépni tilos figyelmen kívül hagyása, a 30-as, vagy 3,5t-ás övezet semmibe vevése, a behajtani tilos és a kötelező haladási irány táblák negligálása, vagy a megállni tilos jelzés felülbírálása.
Baj, ha valaki szabálytalanul parkol. Még akkor is, ha „szükséghelyzetben” volt esetleg. De még nagyobb probléma, hogy vegzálásnak, jogai megsértésének érzi, ha ezért figyelmeztetést, vagy büntetést kap.
Nem mondjuk, hogy mi soha nem követünk el közlekedési szabálysértést. De ha elkapnak, nem hivatkozhatunk jogainkra. Úgy korrekt, ha az ember ilyen esetben elismeri, hogy vétkezett és vállalja a büntetést.
Sok esetben pont azok vannak a legjobban felháborodva, akiknek példát kellene mutatni. Hányszor olvasunk arról, hogy egyes „celebek”, vagy „nagyemberek” hogy közlekednek. Sőt, sok esetben mások testi épségét is veszélyeztetik. Szerencsére a mi településünkön ez még nem jellemző. De sokkal jobban oda kellene figyelniük, a közlekedési kultúrára azoknak, akiket sokan ismernek, akik oly sokat tettek a településünkért és ezért mások felnéznek rájuk, a szülőknek, tanároknak, a gyerekek példaképeinek.
